Lázár János elárulta mikortól lesz fizetős lesz az M86-os

Bezárhatják a körmendi befogadótábort is. A Kormányinfón beszélt a Vas megyét is érintő fejleményekről.

Magyarország területén belül nincs szükség táborokra

- mondta a miniszter a tegnapi sajtótájékoztatón. Lázár szerint elvi különbség van az Unió és a kormány álláspontja szerint, hiszen amíg Brüsszel befogadná a menekülteket, addig Magyarország Európa határain kívül gyűjtenék őket össze. A miniszter szerint a bevándorlókat már a Schengeni határnál meg kell állítani, így nem lenne szükség az ország területén belül működtetett táborokra.

Népszavazás is lesz a ügyről, szeptember végén, vagy október elején szavaztatnák meg a választó polgárokat a bevándorlás kérdéséről. Addig is egymás után zárják be a befogadótáborokat, éppen a bicskei tábor felszámolásán dolgoznak. Lázár tájékoztatója értelmében a körmendi táborra is előbb-utóbb sor kerül, de csak akkor, amikor a migrációs helyzet ezt lehetővé teszi.

A Vaol értesülései szerint az M86-os útszakat 2017. január 1-én válik fizetőssé. A szóban forgó útszakasz jelenleg még nincs kész Élőben jelentkeztünk az M86-os úthengerversenyről 2016. May 26. 15:41 , de a szerződés szerint október 16-ig kell befejezni a munkálatokat. Az autósok valamikor november elején vehetik használatba az elkészült szakaszt, de nem sokáig furikázhatnak rajta ingyen, szűk két hónap múlva már sorban állhatunk az e-matricákért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet