Kőszeg hivatalos Facebook-oldalán dicsekedtek el azzal, hogy mostantól kerékpáros rendőr-járőrök járják a város utcáit. Mint írják, az önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén fogalmazódott meg az igény a kerékpáros járőrökre, akik elsőként a Jurisics teret vették be.
A lakókból egyébként elég vegyes reakciót váltott ki a biciklis rendőrök. Akadnak olyanok a kommentelők között, akik szerint jó ötlet, sokan gondolják úgy, hogy a környezetnek is jót tesznek ezzel. Vannak, akik még ötletet is adtak, hogy hol kellene járőrözniük.
Mások viszont nem állnak hozzá olyan pozitívan, sőt, inkább feleslegesnek tartják. „Remélem ők elsősorban a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokkal fognak foglalkozni, mert azokból van bőven Kőszegen. És miattuk szívnak az autósok” – írta egy hozzászóló.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!