Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Bíróság elé állítják Matteo Salvinit

Az ügyészség többek között túszejtéssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert, a Liga párt vezetőjét a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett 147 migráns feltartóztatásáért - jelentették be a szicíliai Palermóban szombaton az előzetes bírói döntést, amely megalapozottnak tartotta az ügyészség vádemelési kérelmét.

Salvini közösségi oldalán hangoztatta, hogy a haza védelme minden állampolgár szent kötelességének számít. "Bíróság elé állítanak, mert megvédtem a hazámat? Emelt fővel vállalom az olaszok nevében is, első Itália!" - írta a legnagyobb olasz párt vezetője.

Az Open Arms hajója 2019 augusztusában 21 napig várakozott Lampedusa vizein. Ez az első bírósági eljárás, amelyet egy civil hajó feltartóztatása miatt indítottak Salvini ellen.

Az ügyészség többek között túszejtéssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Az első tárgyalást szeptember 15-re tűzték ki. Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt főtitkára szolidaritását fejezte ki az Open Armsnak.

MTI

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra