A kozármislenyi döntetlen (39-39) után a Haladás Sportkomplexum adott otthont a szombathelyi női kézilabdacsapat második nyári felkészülési mérkőzésének, ahol a Bajnokok Ligájában szereplő (a sorozatot korábban kétszer is megnyerte) RK Krim Mercator volt az SZKKA ellenfele.
Az első félidő nagy részében fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem tudott ellépni – a szünetben 12–12-es döntetlen állt az eredményjelzőn.
A fordulást követően a szombathelyiek vették át az irányítást, és mivel a végjátékban a hazaiak koncentráltan és taktikusan kézilabdáztak, ennek köszönhetően sikerült kétgólos, megérdemelt győzelmet aratniuk a rangos rivális felett - derült ki a klub honlapjáról.
Szombathelyi KKA - RK Krim Mercator 31-29 (12-12)
Felkészülési mérkőzés, Haladás Sportkomplexum
SZKKA: Almeida – Sallai, Pődör R. 10, Ivancok-Soltic 2, Pásztor 4, Kiprijanovska, Szemes 1 Csere: Rosalez, Korsós – Pődör B. 3, Török, Tolnai, Szeberényi, Smetková 3, Varga N. 3, Menezes 3, Djatevska 2, Hornyák, Bősze
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!