Bocsánatot kért a kormányszóvivő a sírós-picsogós megjegyzése miatt

Igaz nem Nemény Andrástól, hanem Cser-Palkovics Andrástól, aki szerint Mészáros Lőrincnek "észnél kell lennie".

A Nyugat.hu is beszámolt róla, hogy Szombathely polgármestere, dr. Nemény András is kiakadt Vitályos Eszter beszólásán. A kormányszóvívő az egyik kormányinfón az önkormányzatok szolidaritási adó miatti aggodalmaival kapcsolatban szólalt meg.

Ezt mondta: szerintem mindent meg kell tenni az adott önkormányzatnak, hogy tudja a kiadásait csökkenteni. Először a saját házunk táján érdemes söprögetni, mielőtt megyünk aztán az államhoz, és folyamatosan azért sírunk-picsogunk, hogy éppen mire nem jut, meg hogyan nem jut.

Szerdán a Partizánnak adott interjút Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, amelyben többek között arról is beszélt, hogy üzenetben kért tőle bocsánatot Vitályos Eszter, ugyanis nemcsak Nemény, hanem Cser-Palkovics is nehezményezte a kormányszóvívő mondatait.

Cser-Palkovics hozzátette, azt javasolta neki, hogy ezt nyilvánosan is tegye meg.

Arról nincs információnk, hogy a vasi megyeszékhelyre is jutott-e a szánom-bánomból.

"Mészáros Lőrincnek észnél kell lennie"

Egyébként szóba került az Orbán-család gazdagodása is, erre a kérdésre a Székesfehérvárt vezető fideszes politikus úgy válaszolt, hogy vannak a meggazdagodásnak legális és jogellenes formái, és kezdjük kiüresíteni az olyan szavakat, mint például a korrupció, a diktatúra és a fasizmus. Cser-Palkovics szerint egy országnak szüksége van egy nemzeti tőkés osztályra, amelynek cserébe felelőssége van az ország irányába.

Kérdés, hogy ezt a felelősséget jól gyakorolja-e.

"Lehet, hogy megtehetem, hogy elmegyek a Bajnokok Ligája-döntőjére magánrepülővel, de meg is teszem-e, ez két külön kérdés" – fűzte hozzá. "Bármennyire is lokálpatrióta, Mészáros Lőrincnek észnél kellene lennie."

Címlapfotó: MTI/Kovács Attila

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet