Három aranyérmet
Bodorkós Horváth Kata már kétszeres aranyérmes a Senior Atlétikai Európa Bajnokságon 2023. September 27. 10:55 szerzett gyaloglásban! 5000 méteren, 10 és 20 km-en. Elmondta, hogy amiért jött, azt haza is vitte! 3 arany 3 unoka!
"Az 5000 m ritka könnyen ment, de ott valóban maradt bennem hiányérzet az időm miatt. Nagyon pörögtek lábaim , de sajnos a szigorú bíráskodás következtében lassítani kellett. A 10 km verseny közben már nem voltam olyan pörgős, de minden rendben volt. Ott inkább a verseny előtt volt esemény, nagyon izgultam, remegtem, ilyen még nem történt velem soha! A 20 km- előtt kaptam egy üzenetet egy rég látott jó baráttól. Az az üzenet vitt végig, amíg jól ment addig húzott, mikor elfáradtak lábaim akkor hajtott" - nyilatkozta a Senior Atléták Facebook-oldalnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!