Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Rétestészta módra nyúlik a borgátai fürdő pere

Az önkormányzat által indított kártérítési per több mint öt éve húzódik, pedig kellene a pénz a fürdőnek. De még így is tudnak fejleszteni.

Komoly gondot okoz a nemzetközi hírű termálfürdőt is üzemeltető borgátai önkormányzatnak a magyar ítélkezési gyakorlat egyik legtovább húzódó pere Befürdött álmok – Botrányos fürdőfejlesztés Borgátán - Frissítve 2010. July 01. 15:13 . A településnek a két vádlottal, a korábbi körjegyzővel M. Anikóval és E. Józseffel 2006 óta kell megvívnia a csatát, amelyben még csak elsőfokú ítélet született. A vádlottak jelentős kárt okoztak az önkormányzatnak, többféle törvénybe ütköző cselekedetet is elkövettek.

Rétestészta módjára nyúlik el a per

Sajnálatos módon a sok megalapozott igazságügyi szakértői jelentés ellenére nem kerültek a vád tárgyává olyan vádpontok, amelyek bizonyítottak voltak, s ezzel megakadályozták, hogy az önkormányzat nagyobb összegű kártérítésben részesülhessen. Már első fokon jelentősen kisebb összeget ítéltek meg, mint amennyi a feltárt tények és az igazságügyi szakértői vélemények alapján indokolt lett volna megítélni. Az első fokú ítélet óta jegelődik az ügy, ki tudja, mikor jutunk pénzhez, pedig nagyon szükségünk lenne rá

- mondta Tóthné Zentai Éva, Borgáta polgármestere.

Sokkal jobb anyagi helyzetben lehetne az önkormányzat, ha ezt a jelentős anyagi kárt nem szenvedi el, és ha a bűncselekménnyel arányos kártérítésben részesülne. Azt pedig felfoghatatlannak tartom, hogy miközben valaki ellen büntetőeljárás folyik közokirat-hamisítás és egyéb bűncselekmények miatt, mi több első fokon el is ítélték, tovább dolgozhat törvényességi felügyeletet ellátó jegyzőként

– tette hozzá.

A polgármester elmondta, hogy az üzemeltető és az önkormányzat között jó, gyümölcsöző a kapcsolat. A bérlő által finanszírozott beruházások gyarapítják a tulajdonos önkormányzat vagyonát, és még vonzóbbá teszik a fürdőt. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a borgátai fürdő lépést tart a fejlődéssel.

Folyamatos fejlesztések

Az önkormányzat szűkös anyagi helyzete miatt a fürdő üzemetetését bérbe adta. 1993 óta a Borgáta Forrás Kft. működteti a termálfürdőt, s az óta jelentős fejlesztések is történtek.

Eredetileg csak három medence volt, ezt egy gyermekmedencével bővítettük. Az egyes és a kettes ülőmedence vize a legmelegebb, a legnagyobb medence úszásra is alkalmas. Az első komolyabb, igaz nem látványos beruházásunk a vizesblokk felújítása volt, ami nagyjából 10 millió forintba került. Kötelező lett a vízforgató létesítése, az azonban az önkormányzat feladata volt. A fürdőszezon meghosszabbítása érdekében a bejárattal szembeni medencét félig fedetté tettük. Mivel igény volt rá, egy szolgáltatóházat is építettünk, majd a közelmúltban a szálláskapacitás bővítésére felhúztunk mellé egy apartman-házat is. Jelenleg is folyik két fontos beruházásunk

k - tájékoztatott az üzemeltető részéről Huszár Zoltán.

A

gyermekmedencét építjük át, aminek feltétele, hogy itt is működnie kell a vízforgatónak. Jó ütemben folyik a munka, várhatóan a nyáron már birtokba is vehetik a gyerekek. Tervezzük, hogy később élményelemeket is beépítünk ide, mint például vízi sünt, vízfüggönyt, csúszdát. Elkezdtük az élménymedence építését is, amelyet jövőre használhatnak a fürdőzők. Ebbe 11 attrakciót, élményelemet tervezünk. Ezzel összesen öt medencéje lesz a fürdőnek.

Egyre több a cseh és a szlovák fürdőző

Arról is beszámolt, hogy a fürdővendégek többsége gyógyulni vágyó idős ember, vagy gyermekes család. A borgátai fürdő hagyományosan családias hely, nagy a szabad terület, zöldterület, sportpályákat, játszóteret is kialakítottak. A fürdőzők és a kempingben letáborozók nagy része német és osztrák, de egyre több a cseh és a szlovák vendég is. A magyar vendégek száma évek óta stagnál, ami a romló gazdasági helyzetet figyelembe véve nem is rossz. Az üzemeltető társaságtól a jótékonykodás sem idegen. A múlt évben például 50 árvízkárosult gyermeket és kísérőiket üdültették Borgátán egy hétig, s már terveznek hasonló kezdeményezést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Befürdött álmok – Botrányos fürdőfejlesztés Borgátán - Frissítve

Eladósodott falu, elmaradt felújítás, visszaéléssel gyanúsított körjegyző és volt polgármester. Borgáta megszenvedte, hogy központi támogatásokért pályázott. A tetteseket a bíróság első fokon elítélte.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra