Még brüsszelebbnek lenni Brüsszelnél? Szijjártó szerint lehetséges

Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, ilyen a német exportügynökség is, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az oroszországi Szocsiban.

A tárcavezető a 12. Nemzetközi Atomexpóról bejelentkezve a paksi bővítés fontosságáról beszélt, főleg arról, hogy a jövőben azon országok lesznek biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia egy jelentős részét.

Ez Magyarország esetében saját források hiányában egyedül a nukleáris energia révén lehetséges, a tervezett két új blokk pedig több mint megduplázza a jelenlegi kapacitást, és ezáltal hosszú távon is biztosítani fogja hazánk ellátását és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását - tudatta.

„A terv és a cél továbbra is az, hogy 2030-ra legyünk kész a két új blokkal, ennek akadályát gyakorlatilag csak külső tényezők jelenthetik” – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint.

„A szankciókat sikerült eddig kivédenünk, mind a nyolc csomag vitájánál világossá tettük, hogy a nukleáris energia nem lehet része a csomagoknak (...) Viszont az látszik, hogy vannak országok, vannak hatóságok, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, s kicsit túlteljesítenek” – emelte ki.

Szijjártó példaként hozta fel a német exportügynökséget, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét, míg a francia konzorciumi partner esetében Párizsban ezt már megtették.

„Őszintén remélem, hogy egyetlen európai ország sem fogja gátolni ezt a beruházást. Látni kell, hogy ma az energiaellátás biztonsága nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai, ráadásul szuverenitási kérdés is” – fogalmazott.

„Arra kérünk mindenkit, európai uniós intézményeket, európai bankokat, európai kormányokat, hogy tartsák tiszteletben azt a tényt, hogy a szankciók nem sújtják a nukleáris energiát, és ne gátolják a magyar nukleáris beruházást, amely a hosszú távú energiaellátásunk biztonsága és a megfizethető ellátás szempontjából is kritikus fontosságú” – tette hozzá.

A miniszter elmondta, vannak olyan, „zöldnek nevezett NGO-k, akik jól szervezettek, komoly finanszírozási háttérrel rendelkeznek, és azt tekintik missziójuknak, hogy a nukleáris projekteket valahogyan próbálják megakadályozni. (...) De azt látni kell, hogy aki az atomenergiával szemben lép fel, az egyrészt a józan ésszel szemben cselekszik, másrészt pedig ellehetetleníti hosszú távon az európai ellátásbiztonságot és a megfizethető energiaszolgáltatást, ráadásul a zöld célokkal is szembemegy” – húzta alá.

Utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy a paksi atomerőmű működésével jelenleg évente 14,5 millió tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg, a bővítéssel pedig ez további 17 millió tonnával fog nőni, ráadásul így körülbelül évi négymilliárd köbméterrel kevesebb földgázt kell majd felhasználni.

Leszögezte: „az atomenergia a legolcsóbb, legmegbízhatóbb, legkörnyezetbarátabb, legbiztonságosabb módja az energiaelőállításnak. "Mindenki, aki ezt tagadja, az kizárólag ideológiai-politikai alapon teszi ezt, a józan ész talaján állva a nukleáris energiát támadni nem igazán lehet.”

Szijjártó közölte, hogy Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a beruházást, ami szavai szerint szépen halad előre. Beadták a létesítési engedélyhez kapcsolódó előzetes biztonsági jegyzőkönyvet, megfelelően halad a talajkitermelés és a következő lépés a teljes talajkiemelési terv engedélyének benyújtása lesz.

Eközben már zajlik Oroszországban két rendkívül fontos eszköz gyártása – tájékoztatott. Kitért arra is, hogy a paksi bővítés Magyarország történetének legnagyobb, több mint 12 milliárd euró értékű zöldmezős beruházása, amely mintegy tízezer munkahelyet hoz létre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek