A bíróság a múlt héten döntött a gyermek elhelyezésével kapcsolatban, akit ideiglenesen az édesapjának ítéltek. Ebbe a magyar édesanya képtelen volt belenyugodni. Múlt pénteken kellett volna a nőnek átadnia a gyermeket, de ő ehelyett Olaszországba szökött vele és brutális módon végzett vele.
Az anya péntek délelőtt kést vett magához és a babakocsiban ülő gyermekét a nyakán, a mellkasán és a hasán is megszúrta. Majd a holttestet egy élelmiszerüzlet pénztárjának a szalagjára helyezte, és lefotózta, hogy a volt párjának elküldje.
A kiérkező mentősök hosszú percekig próbálták újraéleszteni a kétéves gyermeket, de már nem tudták megmenteni az életét. A nőt bevitték a helyi rendőrőrsre, ahol olyan zavart állapotban volt, hogy azt se tudta elmondani, milyen kapcsolatban állt az elhunyt kisfiúval - írja a Bors.
"Nincsenek szavak arra, ami történt. Egész Cittá Della Pievét megrázta és sokkolta az eset, és csak erre a kétéves angyalkára tudok gondolni" - nyilatkozta a város polgármestere, Fausto Risini.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!