Hol mókázz szilveszterkor, ha Budapest a célod?

Engedd meg a tegezést, olvasó, mert így sokkal könnyebb dolgunk lesz elirányítani téged a megfelelő helyekre, amennyiben az újévet a fővárosban üdvözölnéd!

Mielőtt még végleg csődbe omolna az ország a kormányzati hülyegyerekeskedés miatt, itt az idő, hogy utoljára mulassunk egy emberes méretűt, mert lehet, hogy jövőre már a konfettit is csak bottal üthetjük, meg három darab foszladozó Fedél Nélkül Magazinnal. Ha valaki úgy dönt, hogy ennek a módját Budapesten adja meg, de még nem tudja, merre vigye a lába, annak most elmondjuk, mely helyeken lesz érdemes körülnézni!


Ha hosszan bírod: 24 órás szilveszter az Instantban

Véget ért volna a maratoni, nappalból éjszakába, aztán megint nappalba nyúló megarave-ek sora? Az Instant bebizonyítja, hogy nem úgy van az! Persze a kibelezett bérházakból felrántott, népszerű szórakozóhelyen most valószínűleg nem fogunk térdig gázolni az ecstasy tablettákban, mint húsz éve, mindenesetre kora délutántól - elvileg négy órától - kezdve 24 teljes órán át szól a modern elektronikus tánczene, olyanokkal, mint DJ Palotai, Infragandhi, Cadik, Ludmilla, Superman, DJ Metha, Nigel Snorter vagy Wondawulf, csak hogy a legismertebbeket elegessük. Aztán hogy ki miként bírja ezt, az rá van bízva.

Az Instant bulialagsora
Unger András

A jegyek elővételben december 31-ig 1500 magyar forintba, 31-én 2000 forintba és elsején hajnali négy után 1200 forintba kerülnek, szóval szép hullámvasútívbe rendeződik a költség. Magáról az Instantról, mint helyről itt cikkeztünk, a buliról bővebben pedig itt, a programok menüpont alatt olvashatsz, kedves partizó!


Ha hereszorító a farmered: Tesco Disco indie szilveszter a Corvintetőn

A magyarországi "független" popzenei - vagy ha nem akarjuk így megerőszakolni a fordítást: indie - szcéna zászlóvivője a Tesco Disco bulisorozat a pesti éjszakában.

Ők a Blaha Lujza téri Corvintetőt kapták meg az évzáróra, ahol az este 9 órai kapunyitást követően fellép a Panic Radióról Radio Panic névre, indie-discóról súlyosabb elektróra váltó együttes, majd a hazai okos gitárpopzene egyik zászlóvivőjeként aposztrofálható EZ Basic, majd a Hangmás játszik épphogy megjelent új lemezéről. A koncertek után a hagyomány nevében Kecske és Adam szolgáltatja a szintialapú és gitárzenét, kísérőleg a pezsgő mellé, ami úgyis a padlón végzi.

Belépő este tízig 1000, utána 1500 forint, Tesco Disco Szilveszter és After kombójegy a helyszínen 2500 forint. Egyéb infók a Corvintető oldalán.


Ha kulthelyet búcsúztatnál: Last New Year's Eve a Merlinben

A klasszikus trafóházból lett színház, majd klub és bisztró, vagyis a Merlin a pesti belváros talán legérdekesebb műintézményévé vált, ahol jól kiegészítette egymást a kultúra és a szórakozás - mi szimplán csak úgy mondanánk, gecijó bulikban volt itt részünk. Januártól azonban ez már ténylegesen csak múltidő marad, mert bezár a sok ittas eset és karlengetés közkedvelt színhelye.

De legalább impozáns DJ-listával teszi ezt: Vida G & Stefan, Grasshop & Marvin, Crimson & Chrom, Bal & Steady, Sanyi & Waxman, illetve a jó öreg Candyman zenélnek, tehát főleg a változatos négynegyedek uralkodnak majd.

-

Belépő 11-ig 1500, onnantól hajnali 4-ig 2000 forint, majd 4-től 6-ig csak egy ezres. Kell még infó? Irány a Merlin weboldala, ami egyelőre még nem csukott be.


Ha új, gépzenei kulthelyet köszöntenél: irány a Dürlin

Ha áthallást vélsz felfedezni az előző hellyel, akkor jól véled. A Dürlin gyakorlatilag a Merlin jogutódja, és azért lett ez a hülye neve, mert a már egyébként is jól menő Dürer-kert szomszédságában indítja be a motorokat.

A szilvesztert pedig két napos mulatsággal nyitja meg Budapest új klubja, olyan nevekkel, mint a steril techno atyaúristene, Stephan Bodzin, valamint a szintén német Super Flu, illetve Roland M Dill, AMD és az Aphid Moon Angliából - magyarán gigászi nevekre lehet szeletelni, és akkor a hazai techno-house élvonalat még nem is említettük, pedig ők is itt lesznek nagyjából.

-

Belépő péntekre az első száz darab 2500, utána 3500 forint, szombatra az első száz 2500 forint, utána: 3000 forint, két napos bérletből az első 100 darab 3500 forint, utána: 4000 forint. És ami a legjobb: ingyenes partibuszok indulnak a Deákról, hajnalig! Bővebb infóért ide kattints, kedves réver.


Ha a hülyéskedésre pályázol: Gödör Klubszilveszter

Megértjük, ha nem a zene maga érdekel az év utolsó napján, úgyhogy itt az egyik legnagyobb dili, Budapest kellős közepén: Rutkai Bori és a Specko Jedno alapozza a hangulatot, hogy az Intim Torna Illegál koncertjére a már rossz levekkel tömött nép áttáncolja magát az Új Esztendőbe, amelyet a Soerii és Poolek törpékkel és go-go táncosokkal kiegészült showja indít a jókedv jegyében, amikor is jöhet a lencsefőzelék, a virsli és a korhelyleves. A Super Starsky aztán a 70-80-as évek hangulatát idézi - új formáció, híres zenekarok tagjaiból. Az MR2 zenei főszerkesztője, DJ Izil, MC Publoval együtt a lemezjátszók mögött már csak hab a szilveszteri pezsgőn.

Belépő: 3000, illetve 4000 forint, a Gödör oldala meg itt van.


Ha dzsezzre nyugiznál: Jazz Szilveszter 2011

A Budapest Jazz Club a főváros dzsezz-központja, ezt bátran állíthatjuk, ráadásul a neobarokk díszlépcsőházzal megdobott kétszintes palotaépület eleve egy olyan atmoszférát kínál, amit legalább egyszer az életben be kell fogadnia, keblére kell ölelnie a magyar dzsezzrajongónak. Hát miért ne most történne ez meg, barátom?

Pezsgő, svédasztalos állóvacsora, meg olyan nevek várnak itt, mint Szakcsi Lakatos Béla, Tzumo Árpád és Micheller Myrtill - jegyet viszont nem kevésért, 16 900 forintért lehet váltani, ami éjfél után egy tízessel csökken. Ide klikk a bővebb infóért!

-

Nos, mi ezeket tudjuk nyugodt szívvel javasolni, de akinek van ennél jobb tippje, bátran küldje el, megvitatjuk a belső bizottsággal, és ha tényleg elég jó, beletoljuk a cikkbe. BÚÉK!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód