Ismét Budapesten rendezik meg az úszó-világbajnokságot

2017 után már másodszorra.

Budapest rendezi meg az idei évre újonnan kiírt vizes világbajnokságot - jelentette be hétfőn a vizes sportok nemzetközi szövetsége, a FINA. A közlemény szerint a magyar főváros június 18. és július 3. között ad otthont a vb-nek, 2017 után másodszor.

Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, ám a FINA a múlt kedden erősítette meg hivatalosan, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport