Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Budapestre költöztették székhelyüket a svéd szélsőjobbos expolitikusok

Az utóbbi években egyre több Orbán-rajongó érkezik a fővárosba. De nem csak élni jöttek ide; a magyarországi cégeik úgy szaporodnak, mint a nyulak.

Erik Almqvist és Patrik Brinkmann a hazájukban a bevándorlásellenes pártok kulcsemberei voltak. Egymással még most is üzleti kapcsolatban állnak Svédországban, de a magyarországi cégeik alig bírnak talpon maradni. Hozzájuk tartozik még Daniel Friberg is, aki főleg a tradicionalista propagandakönyvéről híres.

Patrik Brinkmann 2014-ben még azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy nagyra értékeli Orbán Viktor és kormánya erőfeszítéseit a politikai szabadságharcban, ő viszont nem kíván Magyarországon tevékenykedni. Ennek ellenére még ebben az évben fémkereskedelemmel és ingatlanok forgalmazásával foglalkozó vállalkozásokat alapítottak. Nemrég költözött Budapestre Erik Almqvist is, aki szintén hasonlóakat mondott az Átlátszónak .

Erik Almqvist
Youtube

Akkor most mit is csinálnak?

Brinkmann elmondása szerint nem politizál nálunk, de az rejtély, hogy végülis miben tevékenykedik Magyarországon. Az ingatlancége, amit feleségével együtt vezet csak veszteséget termel. A Uniqum Property Development & Management Kft. működésének fél éve alatt nullprofitot termelt, míg 23,8 millió forintos kiadásokat hozott. Hasonló helyzetben van a másik cégük is, a Crown Natural Resources International Zrt. is, ami szintén egy forintot sem termelt, csak 2,5 millió forintnyi kiadást.

A család fiatalabb generációját képviselő 22 éves Jan Bernhard Philip Brinkmann 2014 októberében létrehozott brókercége, a Turul Capital Zrt. a működés első két hónapjában nulla árbevételt termelt, s 107 ezres mínuszt hozott össze.

Egyik ágról a másikra szállnak

Patrik Birkmann (narancssárgában), ahogy siznte prédikátorként tüntet
Alchetron.com

A hazájában a bányavállalatairól híres Birkmann 2008-ban Berlinbe tette át a főhadiszállását. Nem csak irodákra tett szert, hanem egy 3,3 millió eurót kóstáló luxusvillát is vásárolt az expolitikus. Egy német hetilap, a Spiegel ekkor arról írt , hogy aggodalomra ad okot, hogy "neonácik" vetnek fészket az országukban.

Birkmann ekkor hozta létre a Európai Kontinens Alapítványt, amivel a kontinens szélsőjobbosait próbálta összefogásra buzdítani. A német újnáci párt, az NPD kölcsönöket is kapott a svéd úriembertől, ám az együttműködésnek hamar vége szakadt közöttük, mert Birkmann szerint a párt nem tudott elszakadni a náci nézeteitől.

Meglepő, hogy egy nyíltan neonáci pártot támogatott, majd pont az ilyen nézeteik miatt szakította meg velük a kapcsolatot. Birkmann abban valóban klasszikusan szélsőjobboldali nézeteket képvisel, hogy megvédené a "fehér, keresztény Európát" a bevándorlóktól, viszont a zsidókkal, és magával Izrael államával nincs problémája.

Ilyen ellentmondásokra még Trump is füttyentene

Patrik Birkmann saját elmondása szerint Magyarországon nem politizál, és minden, az ilyen témát boncolgató újságírói kérdéseket kategorikusan elutasít. Ugyanakkor önszántából írt nagyon is politikai hangvételű olvasói levelet a Daily News Hungary-nak, amit meg is jelentettek. Az írásban dicsérte Orbán Viktort, és a Nemzeti Együttműködési rendszert. Az oldal főszerkesztője egyébként a vas megyei Kató Márta , akinek a fia nem mellesleg a Jobbik erzsébetvárosi elnöke.

Ez a hírportál egyébként nagyon is kedvelt a svéd bevándorlóink körében. Nemrég Erik Almqvist osztotta meg a Twitteren a portál egyik egyik cikkét, ami szintén a Fidesznek kedves témát taglalt, és a Jobbikos közeledésre utaló dolgok is megtalálhatóak benne.

Almqvist egyébként szintén azt nyilatkozta, hogy nem politizálni jött Magyarországra. Viszont a Demokratában megjelent nyilatkozata alapján azért költözött 2013-ban hozzánk, mert Magyarországon „nincs olyan baloldali diktatórikus szellemi terror”, nem uralkodnak a multikulti és a genderizmus eszémnyei. Magát egyébként, mint az Átlátszónak írt válaszából kitűnik, „liberál-konzervatív cionistaként” jellemzi, aki hálás a magyar kormány erőfeszítéseiért.

Almqvist a nacionalista Svéd Demokraták párt országgyűlési képviselője és meghatározó politikusa volt. Egykori pártja erősen ügyel arra, hogy megkülönböztesse magát a radikális-újfasiszta formációktól, éppen ezért lehetett kínos, amikor az Expressen, egy svéd napilap videót közölt Almqvistról, amint rasszista kijelentések közepette utcai verekedésbe keveredik egy ázsiai származású, a helyiek által közismert művésszel. A sajtó elemzései szerint ez a konfliktus vezetett ahhoz, hogy elhagyja a pártját.

Egyikük azért bevallotta, mégiscsak politizálni jött Magyarországra

Almqvist az Átlátszónak azt nyilatkozta, hogy nincsen kapcsolata honfitársával, A jobboldal visszatér szerzőjével Daniel Friberggel. Egyébként most ő is Budapesten él.

Daniel Friberg, ahogy éppen a könyvét népszerűsíti
Youtube

Frieberg már nem titkolja a politikai tevékenységeit kisebb vállalatok létrehozásával. A Magyar Nemzetnek adott interjújából kiderült, hogy jelenlegi is tagja a Motpol nevű szélsőjobbos politikai agytrösztnek.

Számomra mind a Fidesz, mind a Jobbik szimpatikus a konzervatív értékrendje miatt

- mondta a nemrég megjelent interjúban .

Nemrégen szintén a Magyar Nemzet írta meg, hogy Friberg berágott Orbánra, mert a magyar Belügyminisztérium állítólag beutazási tilalmakkal lehetetlenítette el a National Policy Institute (NPI) Budapestre tervezett konferenciáját. A USA-ból érkező szintén szélsőjobboldali konferenciát Friberg könyvének kiadója, az Akrtos Media Ltd. szponzorálta.

Forrás: Átlátszó

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra