Bükfürdőn kiderült, ki most az ország legerősebb tűzoltója

Hölgyek is rajthoz álltak.

Csaknem száz versenyző csapott össze a legerősebb tűzoltó címének megszerzéséért június 20-án Bükfürdőn – közölte a katasztrófavédelem.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Lépten-nyomon ismerős tűzoltók melegítettek be már korán reggel a bükfürdői termálszálló parkolójában. Itt rendezték meg ugyanis az idei „TFA-FCC HUNGARY-Bük”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyt.

Szőke Péter BM OKF

A versenypályán egyszerre ketten álltak rajthoz, időre, teljes védőfelszerelésben, hátukon légzőkészülékben futottak.

Szőke Péter BM OKF

Az összetett pályán vállukon egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel megmásztak egy tizenkét méter magas állványt, majd felhúztak egy ugyanilyen nehéz tekercstömlőt, amelyet aztán kalodába helyeztek, ezt követően futhattak le az emelvényről.

Szőke Péter BM OKF

A következő feladat során egy gerendadarabot kellett négykilós kalapáccsal odébb ütni, majd az úgynevezett „C” sugárral célba lőttek. Mindezek után a férfiaknak egy nyolcvan, míg a nőknek egy negyvenöt kilogrammos bábut is célba kellett húzniuk.

Szőke Péter BM OKF
A küzdelemben nők és férfiak, hivatásos, önkormányzati, önkéntes tűzoltók és katonák is összemérték erejüket, tehetségüket, gyorsaságukat.
Szőke Péter BM OKF

Az idei évben a nemzetközi mezőnyt Szlovákiából, Horvátországból és Ausztriából érkezett versenyzők képviselték, összesen tízen álltak rajthoz.

  • A férfiak között az I. korcsoportban František Ridzoň, a TFA Team Slovakia versenyzője bizonyult a legjobbnak,
  • a II. korcsoportban a legjobbnak járó díjat ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tűzoltója nyerte,
  • a III. korcsoportban pedig Kiss János, az Önkéntes Tűzoltó- és Polgárőr Egyesület Bolhás tagja szerezte meg az első helyet.
  • Az I. korcsoportban a nőknél Tikász Ernesztina, a KÖTÉL Egyesület indulója hódította el az elsőbbséget.
  • A II. korcsoportban Török Eszter, a KÖTÉL Egyesület tagja, míg
  • a III. korcsoportban Komáromi-Raisz Borbála, a Szigetmonostor Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója bizonyult a legjobbnak.
  • A magyar győztes címet a hivatásosok kategóriájában Papp János tű. százados, a mezőtúri hivatásos tűzoltó-parancsnokság indulója nyerte el.

    Az abszolút kategória magyar győztese ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tagja lett, aki egy éven át őrizheti a legerősebb tűzoltónak járó vándorkupát.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek