Jön a Burger King Szombathelyre!

Hamarosan két pofára tömhetjük a Whoppert.

A Burger King weblapján már tényként közli, hogy Szombathelyen hamarosan éttermet nyit. Bár a honlapon a várható nyitásnak annyi van feltüntetve, hogy

Hamarosan nyitunk

, mi úgy tudjuk, ezzel azért a nyár végig még várnunk kell. Addig is figyelhetjük a Zanati út végén elkezdett építkezés állapotát, a Burger King ugyanis ebbe az épületbe költözik majd. A cég már állásokat is meghirdetett honlapján, már várja a junior menedzser-jelöltek jelentkezését. Ez lesz a hálózat 33. magyarországi étterme.

A Burger Kingnek egyébként már eddig is erős vasi kötődése volt, hiszen a szombathelyi bűvész, Nagy Jonathan közel egy éve népszerűsíti a cég termékeit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód