A veronai buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem látták annak nyomát, hogy defektet kapott volna a jármű – mondta Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője az M1-en.
Az objektív bizonyítékok gyakorlatilag megsemmisültek. Az is lehet, hogy sosem derül ki, pontosan miért, hogyan történt a baleset – mondta a rendőr ezredes. Nemrég azt is kizárták, hogy a busz műszaki hibás lett volna
Nem volt műszaki hibás a tragikus balesetet elszenvedő autóbusz 2017. January 24. 14:39 .
Óberling József közölte, hogy az olasz hatóságok kérésére magyar rendőrök utaztak a hétvégén Olaszországba, a 16 halálos áldozatot követelő buszbaleset
Többen meghaltak egy gyerekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében 2017. January 21. 07:56 helyszínére. Ettől függetlenül a nyomozást az olasz hatóságok folytatják. Az általa vezetett háromtagú magyar szakértői csoport abban segített, hogy minél gyorsabban, minél pontosabb információhoz jussanak az olasz kollégák. Például segítettek tisztázni az utaslistát
A busztársaság közleményben küldöttinterjút a cég vezetőjével:
Veronai buszbaleset: További részleteket osztott meg a busztársaság cégvezetője
A veronai tragikus autóbusz-balesetben leégett jármű kifogástalan állapotban indult útnak, a műszaki vizsgálatokat szigorúan betartották
– mondta a buszt üzemeltető Pizolit Busz Kft. vezetője, Czakó Tibor, aki részvétét szeretné kifejezni a szombati balesetben elhunyt valamennyi áldozat családjának. A hírt mély megrendüléssel fogadó cégtulajdonos az alábbi sajtóközleményben kíván reagálni minden újságírói megkeresésre.A több mint húsz éve személyszállítással foglalkozó Pizolit Busz Kft. történetében még soha nem fordult elő személyi sérülést okozó baleset, az olaszországi tragédiáról éppen ezért a vállalat minden dolgozója döbbenten értesült. Czakó Tibor, a Pizolit Busz Kft. vezetője ebben a szívszorító helyzetben maga is sokkos állapotba került, ugyanakkor kötelességének tartotta, hogy minden birtokában lévő információt megosszon és együttérzését fejezze ki az érintetteknek.
A cégvezető elmondása szerint a társaság autóbuszai évente másfél millió kilométert tesznek meg, amelyeknek kétharmada külföldi út. A sofőrök minimum 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek járművet, mindenki részletesen ismeri a saját autóbuszát.
A járművekkel kapcsolatban Czakó Tibor elmondta, hogy a buszok nagyon jó állapotban vannak, karbantartásukra a vállalat nagy hangsúlyt fektet. A balesetet elszenvedett autóbusz 2016 decemberében esett át utoljára kötelező szervizen, novemberben kapott vadonatúj gumikat. Ezen túl hozzátette, hogy a hatályos jogszabályok szerint 15 ezer kilométerenként kötelező a nemzetközi forgalomban lévő autóbuszok műszaki vizsgálata, amit a cég minden esetben szigorúan betart.
A megrendítő történtek hatására a cégvezető elhatározta, hogy további biztonsági intézkedéseket vezet be a jövőben.
Igyekszem magam azzal lekötni és úgy feldolgozni a mérhetetlen fájdalmat, hogy a jövő felé fordulok. Elhatároztam, hogy a mi buszaink ezentúl csak akkor indulnak el, ha pontosan az a protokoll fut le, ami a repülőkön: a vészkijáratok bemutatása, az üvegtörő kalapács helyének és használatának ismertetése, valamint a biztonsági övek használata
– mondta Czakó Tibor.A balesetet szenvedett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják, a buszt üzemeltető Pizolit Busz Kft. pedig dolgozik azon, hogy megadjon minden segítséget az érintetteknek és a baleset okainak kiderítéséhez.
Az érintettek segítésére egy krízis-központ létrehozásán dolgozom, ahol találkozhatnak szakemberekkel, de mindenekelőtt egymással. Megoszthatják bánatukat és azokat a módszereket, amelyeket saját esetükben hatékonynak találnak a terhek feldolgozására. Ilyen formában szeretnék most a nyilvánossághoz fordulni és felajánlást kérni olyan épületegyüttesre, amely akár heteken át rendelkezésre áll és alkalmas ezekre a célokra. Mélységesen lesújtott a tragédia, őszintén együtt érzünk a balesetet szenvedőkkel, az áldozatok hozzátartozóinak szívből jövő őszinte részvétünket szeretném kifejezni. A sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánunk
- mondta el megrendülve Czakó Tibor.A Társaság érdekképviseleti szervezete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary is állást foglalt a baleset kapcsán.
Ebben a fájdalmas időszakban az elsődleges a részvét és legmélyebb együttérzés kinyilvánítása, melyet, úgy gondolom, a teljes autóbuszos szakmaközösség nevében is tolmácsolhatok. Őszintén bízunk abban, hogy ez a rendkívüli eset nem ingatja meg az autóbuszos szolgáltatók iránti eddigi megrendelői bizalmat. Éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a baleset okaira vonatkozó vizsgálat pontos megállapításainak
- nyilatkozta Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.
Úgy ítéljük meg, hogy a rendkívül sajnálatos eset kapcsán bármilyen további lépés, intézkedés kizárólag a megállapított tények ismeretében lehet időszerű, és a jelenlegi rendkívül szigorú szabályzórendszer esetleges módosításának vizsgálata is a baleset konkrét kiváltó okának ismeretében lehet helyénvaló
– tette hozzá.