Bűz és zsúfoltság: 4 kutyát és 7 macskát tartott apró lakásában egy zalaegerszegi férfi

Az egyik macskának amputálni kellett az egyik lábát is.

Állatkínzás miatt kell felelnie egy zalaegerszegi férfinak, aki egészségtelen körülmények között tartott szűk társasházi lakásában négy kutyát és hét macskát – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Jánky Judit hétfőn az MTI-t.

A 43 éves férfi egy zalaegerszegi társasház harmadik emeleti, bérelt lakásában tartotta az állatokat úgy, hogy nem biztosított számukra a fajuknak, élettani igényeiknek megfelelő körülményeket. A zsúfoltan élő állatok miatt a környéken is bűz terjengett, és az erkélyről az alsó szomszéd lakása is beszennyeződött. Az állatok nem kaptak védőoltást, a kutyák azonosító chipet sem.

Hatósági eljárásban 2019 novemberében az állatokat gyepmesteri telepre szállíttatták, ahol állatvédő szervezetek bevonásával kezelték őket. Az egyik macskának ellátatlan ficam okozott szenvedést, és emiatt amputálni kellett az egyik lábát, egy kutyának pedig a veleszületett végtag-rendellenességét nem orvosolták, így a kevés mozgás is folyamatos fájdalommal járt neki.

A férfi ellen állatkínzás miatt vádat emelt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek