88 millió forintot követel bontási költségekre a cölöpházak tulajdonosaitól a Fertő tónál építkező cég

A bíróságon keresztül akarják behajtani.

A Fertő tóra tervezett turisztikai komplexum kivitelezéséért felelős Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. komoly perekben érintett.

Egyrészt 88 millió forint követelésük keletkezett abból, hogy a tulajdonosok által el nem bontott cölöpházakat eltüntették, és ezt az összeget bíróságon szeretnék most behajtani a volt tulajdonosokon. Ugyanakkor valakik 262,7 millió forintra perlik az állami céget – írja az Átlátszó.

Mint felidézik, a kormány 2016-ban állt elő először az ötlettel, hogy a Fertő tó egyetlen víziteleppel és stranddal rendelkező magyar partszakaszát felújítja. A beruházást a 2017-ben létrehozott, állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) irányítja. 2019-ben a fertőrákosi strandot lezárták, a büféseket és sétahajósokat elzavarták, hamarosan pedig a cölöpház-tulajdonosokkal is közölték, hogy menniük kell. A tényleges beruházás 2020 őszén indult.

Enyugat.hu

Tavaly áprilisban – írja a lap - a Fertő tó jellegzetes látképét meghatározó cölöpházak tulajdonosait felszólították az ingatlanok lebontására, ami több tízmilliós költséget jelent nekik. Többen egyből szót is fogadtak, mert nem akartak pereskedni a magyar állammal. Nemrég az SFTFN leadta a 2021-es beszámolóját, és az ahhoz csatolt kiegészítő mellékletükből kiderül, hogy az állami cég komoly perekben érintett a bontások miatt.

A dokumentum szerint a cölöpház-tulajdonosok által el nem bontott „vízi létesítményeket” az ő költségükre elbontotta az SFTFN, és emiatt 88 millió forint követelése keletkezett. Ezt az összeget a bíróságon keresztül szeretnék behajtani az egykori cölöpházak tulajdonosain.

Viszont a kiegészítő melléklet szerint az SFTFN-t is perlik: összesen 262,7 millió forintot szeretnének behajtani rajta valakik. Ezekben az ügyekben a dokumentum szerint még nem volt tárgyalás, de az állami cég ellenkérelmében már kérte a bíróságot, hogy az „szíveskedjen elutasítani” a felperesek követelését, mert az szerinte megalapozatlan – írja az Átlátszó.

Vélhetően a cölöpházak tulajdonosai perlik kártérítésért a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t, hiszen mérettől és állapottól függően 40–100 millió forintot érhetett egy-egy cölöpház. A tó természetesen állami tulajdonban van, ezért a háztulajdonosok a mederhasználatért komoly bérleti díjat is fizettek, de a ház a sajátjuk volt, amibe hatalmas összegeket fektettek az évek során. Az állam pedig a turisztikai gigaberuházás miatt egyszerűen lebontásra ítélte őket, mindenféle ellentételezés nélkül – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet