Bepótolt Critical Mass lánykéréssel, magyar vizslával

Ismét rekordot döntöttek a szombathelyi bringások. 255-en kereketek széltében-hosszában a belvárosban.

A hagyományosan a Föld napján megrendezett Critical Masst, vagyis a biciklis felvonulást elmosta az eső. Így a bringások, most egy héttel később, szombaton vonultatták fel a dróttelivéreket. A felvonulás lényege, hogy megmutassák a közlekedőknek - elsősorban azt autósoknak -, hogy a bringások is egyenrangú felek az utakon és szeretnék, ha így is kezelnék őket.

Critical Mass 2
Meglódul a kritikus tömeg
Nagy Zoli

A bringások aztán a lehető legsokszínűbben képviselték magukat. Volt aki egy sokat megélt campinggel, de olyan is, aki a legújabb csúcsbringával gurult együtt a többiekkel - a biciklisnadrágok női hátsókra gyakorolt jótékony hatását pedig minden résztvevő egyöntetűen pozitívan véleményezte.

A „kritikus tömeg” aztán a Sportház elől indulva a belvároson átkígyózva az Emlékműig kerekezett, ott pedig egy az eddigi 7 Critical Masson még nem tapasztalt eseménynek lehetett szem- és fültanúja. Az egyik szervező ugyanis a több százfős tömeg előtt kérte meg kedvese kezét, aki inget mondott a biciklicsengőkoncert kellős közepén.

Critical Mass 2
Bringaemelés a Fő téren
Nagy Zoli

A romantikus pillanatok után a Fő téri bringaemelés következett és a dicsérő szavak, hogy ismét sikerült rekordot dönteni. Túlszárnyalva az őszi létszámot, ezúttal 255 kerékpáros és egy gazdiját hűségesen kísérő magyar vizsla vett részt a felvonuláson. A szervezők abban bíznak, hogy az ősszel, az Autómentes napon meglesz a 300 résztvevő is. Hátszelet!

Bringások a Horváth Boldizsár körúton

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód