Családbarát munkahely díjat nyert a Vas megyei önkormányzat

A megyéből egyedüliként nyerte el a díjat a megyei hivatal, amely ezáltal támogatásban részesül és egy évig használhatja a címet.

Hetedik alkalommal adtak át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait. Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár az eseményen kiemelte, egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés. A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal nevében dr. Balázsy Péter megyei jegyző vette át az elismerést.

Dr. Balázsy Péter elmondta, hogy nem feladatként, hanem lehetőségként tekintenek a családbarát szemléletre, így az elismerést fontos visszajelzésnek tartják. Céljuk, hogy a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal a megye egyik legvonzóbb munkahelyévé tudjon válni, ennek egyik eleme ez a program.

Az elismerést idén 45 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át. A nyertesek között van az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mellett több önkormányzat is – így például Békéscsaba, Nyíregyháza, Pápa, Vas megye önkormányzatai, de kórházak, kormányhivatalok, művelődési központok, bíróságok, rendőrkapitányságok, egyetemek, gyermekjóléti központok, továbbá számos kis-, közép- és nagyvállalat is részesült a díjban.

A pályázat nyertesei jogosulttá váltak a Családbarát munkahely cím használatára, valamint legfeljebb hárommillió forintos támogatást is elnyertek. Kiemelten támogatták az olyan gyakorlatokat, amelyek a gyermeket váró vagy kisgyermeket nevelő nők mellett az apákra vagy az idős, beteg hozzátartozókat ápoló munkavállalókra is gondoltak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet