Jól hangzott a tegnap esti zenei menü a sportházban, előételnek a 25 éves Csík Zenekar lépett színpadra a Vivace Kamarazenekar közreműködésével, majd a rövid szünet után következett a főétel, a sűrű magyar és a slágerek, ekkor már szimfonikusok nélkül, no de kanyarodjunk vissza az est elejére. A sportházba érve nagy tömeggel szembesültünk, rengetegen voltak kíváncsiak a népzenére, s örömmel láttuk, hogy nem csak a Most múlik pontosan miatt érkezett a közönség.
Első körben különféle szimfonikus betétek hangzottak el, Kodálytól Beethovenig, zseniális volt ez az elegy, amit a kecskeméti kamarazenekar kevert ki a Csík Zenekarral, jó érzés volt kicsit hátra dőlni, és hallgatni a hegedűszót egyszer komolyzenei, másszor pedig népzenei alapokon.
A második felvonásban aztán jött a "sűrű magyar", nótákat játszottak Magyarország sok tájáról, de voltak itt kalotaszegi, erdélyi dallamok is. Csík János mindig felvezette a dalokat, beszélt arról honnan származik, kik játszották és hogyan, majd utána kezdett csak muzsikálni. Szinte láttuk magunk előtt az aprócska falut, ahol a népi zenészek húzzák finoman a "ritka magyart" a nemességnek, majd a "sűrű magyart" a falu borgőzös népének. Azt ugye nem is kell fejtegetnem, hogy amikor felcsendült a Csillag vagy fecske, a De szeretnék, vagy legutolsóként a Most múlik pontosan, akkor mekkora ováció volt a nézőtéren. A már ismert rádióbarát slágerek mellett akadt még egy stílusos Hobo és egy Presser-dal feldolgozás is.
Annak ellenére, hogy ülős koncert volt, nem egy vidéki sanzonra kell gondolni, igazi mulatság volt a sportházban. Ezek alapján kívánunk még sok-sok évet, szeretnénk ott lenni még sok születésnapi koncertjükön.
