A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága idén is szervezett Mikulás-napi közlekedési akciót megyeszerte, ezúttal a „Látni és látszani” nevezetű közlekedésbiztonsági kampány keretében – írja a police.hu.
Az akció célja most a prevenció és a közlekedési szabályok betartásának fontosságára történő felhívás volt. Így a téli időszak közlekedési nehézségeire, valamint a látás és láthatóság fontosságára figyelmeztették a sofőröket a szombathelyi, körmendi és sárvári rendőrök.
Azok a sofőrök pedig, akik jól viselkedtek és szabályosan közlekedtek, ajándékként csokit és közlekedésbiztonsági kiegészítőket kaptak. Akiknél pedig voltak kisebb hiányosságok, szabálytalanságok, azok figyelmeztetésként virgácsot kaptak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!