„Jó, akkor menjünk ki busszal Velembe vagy Cákra, onnan meg át a hegyen Kőszegre, közben megállunk a pincéknél. Nagyon szép időt jósolnak mára.”
A tavalyihoz hasonlóan ez volt a mestertervünk a múlt hétvégi Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Napokra, hogy aztán felülírja a menetrend.
Csak amíg tavaly szombaton jártunk a hegyen, idén vasárnap, ami – mint kiderült - azt is jelentette, hogy Cák és Velem busszal szinte megközelíthetelen.
Szombathelyről Velembe reggel fél 8-kor indul a busz, utána – hacsak nem kerüljük meg két óra alatt a fél megyét – délután fél kettőkor. Cák felé nagyjából ugyanez a helyzet.
Mind a két település népszerű turisztikai célpont, de végül is nem történt semmi tragédia, a hegyre és a pincékhez Kőszeg felől sétáltunk fel, ahová egész jó volt a vonatközlekedés. De séta közben eszembe jutott az az ismerősöm, aki olyan munkarendben dolgozott, hogy vasárnap is kellett dolgoznia, de egyszerűen nem tudott a falujából bejutni tömegközlekedéssel Szombathelyre, ezért ilyenkor szabadságot vett ki.
Jó, akkor tegyünk egy próbát, jött az ötlet. Három olyan Vas megyei települést választottunk ki, amely nem a megyeszékhely szomszédságában található és nincs vasútállomása.
A viszonylag nagyobb falunak számító Szentpéterfáról egész nap négy busz érkezik Szombathelyre (ebből egy korán reggel, egy későn este). Igaz, közben nem kell átszállni.
Ennél sokkal rosszabb ötlet vasárnap tömegközlekedéssel eljutni a gersekaráti tóhoz. Ki az, aki 5 óra 50 perckor buszra ül, hogy közel két órát utazzon ide? Ezek után viszont csak délután fél háromkor indul a következő járat. Ez is átszállásos, ezzel együtt 70 perc az út. Igaz, nem sok időt tölthetünk a tónál, mert 18:15-kor már indul vissza a megyeszékhelyre az utolsó járat.
Csöngéről vasárnap összesen két busszal indulhatunk el Szombathely felé, de ezekkel is csak nagyon nehezen érkezünk meg az úticélunkhoz, merthogy mind a reggeli (7:53), mind a délutáni (15:43) járattal több mint két és fél óráig tart az út. Nagyjából ennyi a Budapest-London repülőút.
Mindezek után cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy folyamatosan szaporodik az autók száma. Valóban képmutatás azt szajkózni, hogy mindenki használjon tömegközlekedést, hiszen nyilvánvaló, hogy vannak élethelyzetek és vannak települések, amikor ez megoldhatatlan, autó nélkül egyszerűen élhetetlenek a hétköznapok, a hétvégék meg főleg.
A nagy kérdés az, hogy azért nem működik jobban a tömegközlekedés, mert nincs rá igénye a lakosságnak (ez bizony könnyen elképzelhető), vagy azért nem használják az emberek a tömegközlekedést, mert az nem működik jobban (ez is lehetséges).