Czeglédy Csaba még egy hónapig maradhat önkormányzati képviselő

Ha addig nem engedik ki az előzetesből, elveszíti mandátumát.

Czeglédy Csaba a szombathelyi önkormányzati képviselőségétől is elbúcsúzhat - írja a Magyar Idők kormánylapra hivatkozva az Index.

Ami igaz is, de addig még van egy bő hónap. Persze, kevés az esély, hogy Czeglédy megtartsa képviselői mandátumát, hiszen a bíróság július 5-ig hosszabbította meg Július elejéig meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását 2018. April 05. 20:21 előzetes letartóztatását, az előzetest a Kúria is jóváhagyta A törvényszék helybenhagyta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását 2018. March 20. 14:12 .

Czeglédy 2016. áprilisában a közgyűlésen, Nemény Andrással
Vágvölgyi Bálint

A törvény szerint

az önkormányzati képviselő elveszíti megbízatását, ha egy évig nem jelenik meg a közgyűlésen.

Czeglédy Csaba 2017. május 26-án volt jelen utoljára a szombathelyi közgyűlésben, egy rendkívüli ülésen. A rá következő júniusi közgyűlésre már nem tudott elmenni, az ülés előtt két nappal vették őrizetbe.

Vagyis,

ha Czeglédy Csaba 2018. május 26-ig nem vesz részt a közgyűlés ülésén, elveszíti képviselői mandátumát.

És, ahogyan feljebb írtuk, gyakorlatilag nincs esélye, hogy megtartsa a mandátumát, hiszen július 5-ig tartó előzetes letartóztatása jogerős, és a bíróság még meg is hosszabbíthatja.

Ha Czeglédy elveszíti mandátumát, akkor választókerületében időközi választást kell kiírni, mégpedig a mandátumvesztést követő 120 napon belül. Czeglédy egyéni választókerületi képviselő, ezért van szükség az időközire.

Még az országgyűlési választások előtt, amikor Czeglédy visszalépett Nemény András javára, feltettük a kérdést Ipkovich György városi MSZP-s képviselőnek, hogy mi lesz, ha Czeglédy Csaba elveszíti képviselői mandátumát. Ipkovich így válaszolt:

Ebben az esetben időközi választás lesz és megint megverjük a Fideszt, ennyi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet