A hétvégi bécsi maratonfutás karszalagja ott a csuklóján, még nem akarja levenni. Január vége óta, mióta megműtötték a térdét, ez volt az első igazán nagy versenye.
Szinte nincs olyan nap, hogy ne posztolná a Facebookra, épp hol és hány kilométert futott. Honnan ez a szenvedély?
Szeretném látni a gyermekeimet felnőni :) Száz kiló felett volt már a súlyom, amikor azt mondtam magamnak: eddig és ne tovább! Fazekas Róbert barátom felajánlotta, hogy a személyi edzőm lesz, vele kezdtem el az edzéseket 2013 tavaszán, aztán egy szép nyári napon felzavart a futópadra.
Ahogy látjuk, azóta le se szállt róla.
Rájöttem, hogy annyira nem is rossz dolog a futás, csak a futócipőmet kell magammal vinnem, és bármikor, ha van egy kis időm, hajrá! Az életem része lett a futás, szabályosan hiányérzetem van, ha pár nap úgy telik el, hogy nem futottam. Egyébként is azt mondják: a futás a makacs emberek sportja. Arról nem is beszélve, hogy kiváló stresszlevezető is.
Váltsunk sportról politikára!
Hogyan lett a veszprémi és a tapolcai időközi országgyűlési választások
A jobbikos Rig Lajos nyerte a tapolcai időközi választást
2015.
April
12.
21:07
kampányfőnöke?
Nem kampányfőnöke, csak koordinátora. A szombathelyi önkormányzati választásokon valóban kampányfőnök voltam, minden stratégiai döntést én hoztam meg, attól kezdve, hogy milyen üzeneteket fogalmazzunk meg, egészen addig, hogy mekkora legyen a plakáton a betűméret.
A veszprémi időközi választáson kisebb szerepem volt, ott főként a mozgósításban vett részt a csapatom, akik jórészt szombathelyi aktivistákból és budapesti szakemberekből álltak. A múlt heti tapolcai időközi választáson nagyobb teher nehezedett rám. Ott a technikai részt is én irányítottam, főként a sümegi és a tapolcai járásban.
Mit takarnak a „technikai” feladatok?
A szórólapozáson át a plakátozásig sokféle gyakorlati teendőm. Sok ember munkájáért feleltem, innen is köszönöm nekik a lelkiismeretes hozzáállásukat. Ezen felül én vittem a jogi ügyeket is, mind a két a választás esetében. A tapolcai választáson pedig a jelölt lelkére is nekem kellett odafigyelnem.
Ügyvédből pszichológus is lett?
A jó ügyvéd egyben jó pszichológus is. Erre főleg a büntetőjog területén van szükség.
Miért pont szombathelyiek végezték a kampányfeladatokat Veszprémben és Tapolcán, miért nem a helyiek?
Közel voltunk, meg a Dunántúl egyik legerősebb MSZP-szervezete a miénk, ami részben büszkeséggel tölt el, részben persze szomorúsággal, mert jobb lenne azt mondanom, hogy egyike vagyunk a sok erős vidéki MSZP-szervezetnek. De nem így van. Sajnos. A tapolcai-ajkai-sümegi választás is az bizonyította számomra, hogy romokban hever az MSZP helyi szervezeti rendszere. Ahol erősek vagyunk, mint például Ajkán, ott nyertünk is közel 1000 szavazat különbséggel. A választókerület többi részét inkább hagyjuk… van pár részben aktív párttag, de ha nem én szervezek helyiekből egy ütőképes csapatot, akkor még a plakátjaink sem kerültek volna ki.
Dolgozni kell, ugyanis a munka alternatíváját még nem találták fel
Nem figyeltek eléggé oda az országos vezetésben?
Dehogynem. Sok figyelmet és rengeteg központi erőforrást csoportosítottunk ezekre az időközi választásokra. Veszprémben a baloldali támogatással induló független jelöltnek, Kész Zoltánnak is voltak olyan segítői, akiket az MSZP kért föl. Engem személyesen Tóbiás József és Gőgös Zoltán keresett meg, hogy Pad Ferenc kampányát segítsem. Szolnokról jött egy MSZP-s barátom, Győrfi Mihály, aki leköltözött egy hónapra, és falujárások közben végig ott segédkezett Pad Ferenc mellett, ő volt az én jobb kezem a napi feladatok koordinálásban is. A grafikai munka javát az MSZP-központ tehetséges dizájnerei késztették, a szövegeket is a központban dolgozó fiatalok írták.
A sok negatívum ellenére az is egyértelművé vált, hogy a Fidesz és a Jobbik mellett még mindig csak az MSZP-nek van értékelhető szervezeti bázisa, és az MSZP ebből a szempontból megkerülhetetlen. Az is egyértelmű, hogy a többi baloldali párt közül csak a DK tud érdemi segítséget nyújtatni egy kampányban.
Azt látni kell, hogy az is könnyen előfordulhatott volna, hogy ha nem teszünk bele ekkora energiát a tapolcai-ajkai-sümegi időközi választásba, akkor megsemmisítő vereséget szenvedünk. Ebben a választókörzetben a közvélemény-kutatások szerint csak 16 százalékon állt a baloldal, ezt tornáztuk fel 27 százalékra. A fanyalgóknak pedig azt üzenem, hogy lehet jönni legközelebb plakátot ragasztani és szórólapozni!
Így is a Jobbik jelöltje vitte el a pálmát. Mivel magyarázza a baloldal vereségét?
A tapolcai választás jó példa arra, hogy „a patkószeg miatt az ország elveszett”. Amikor Tapolcán 2012-ben a Fidesz a korábbi ígéreteivel szemben megszüntette az aktív kórházi ellátást, akkor hol volt a baloldal? Sehol. Nem ők álltak oda a kórház ügye mellé, hanem két jobbikos fiatal, Rig Lajos és a mostani tapolcai polgármester, Dobó Zoltán.
Ők gyökeresen más világnézetet vallanak, mint én, de ettől még ott helyben ugyanolyan hiteles arcok, mint mi itt Szombathelyen. A szombathelyi MSZP sem azért erős szervezet, mert a sors úgy hozta, hanem azért, mert a kilencvenes évektől kezdve folyamatosan voltak olyan hiteles emberek, akik ezt a szervezetet képviselték, és számos helyben fontos ügy mellé álltak oda. És sokat dolgoztunk, mert ahogyan mondani szoktam: dolgozni kell, ugyanis a munka alternatíváját még nem találták fel.
Ezek szerint nem volt elég jó jelölt Pad Ferenc, talán jobb lett volna egy fiatalabb?
Épp ellenkezőleg, Pad Ferenc helyben hiteles ember, aki szakszervezeti vezetőként napi szinten sok száz munkavállaló érdekeit képviseli. Ráadásul nem érdemtelenül lett szakszervezeti vezető, végigjárta a ranglétrát, kétkezi munkásként kezdett dolgozni 43 évvel ezelőtt. Egy tiszta gondolkodású, józan ember. Engem Ipkovich Györgyre emlékeztet, ráadásul egykorúak is. Könnyen dolgozom együtt olyan típusú emberekkel, mint ők.
Azonban a kérdés sajnos nem ez volt, hanem az, kiről hitték el jobban a választók, hogy legyőzheti a Fidesz jelöltjét. Veszprémben hamar eldőlt, hogy ez a személy Kész Zoltán, aki bár függetlenként indult, a szavazók pontosan tudták róla, hogy a baloldali pártok őt támogatják. Úgy nyert utcahosszal, hogy nagyon durva negatív kampányt nyomott rá a Fidesz.
Az ajkai-tapolcai-sümegi választáson a Jobbik szerzett előnyt azzal, hogy hamarabb pozicionálták jelöltjüket a Fidesz egyetlen érdemi kihívójaként. Ami nem volt igaz, hiszen végig hárompólusú volt a választókerület, de ilyen sokat számít a jó kommunikáció. Végig az ellen küzdöttünk a kampányban, hogy nem elveszettek a Pad Ferencre leadott szavazatok. Rig Lajos győzelméhez sajnálatos módon mi is kellettünk, hiszen ha nem dolgozzuk meg intenzíven Ajkát és környékét, ha ott csak 300 szavazattal többet kap a fideszes Fenyvesi Zoltán, akkor ő nyert volna.
Most kellene egy hiteles balközép tömörülés
Tanulság?
Ezek az időközi választások azt mutatják, hogy a Fidesz, ha valami csoda nem történik, képtelen lesz időközi választásokon választókörzeteket megnyerni, hiszen az ellenzéki pártokra együttesen messze többen szavaztak. És arra is figyelmeztetnek, hogy most kellene egy hiteles balközép tömörülés.
Annyian és annyiszor mondták és írták le ezt, mégsem látjuk. Pedig ahogy Szily László publicisztikájában is megjegyezte:
…mert ezzel legalább odarakták a lécet, és kiírták mellé jó nagy betűkkel: ha nem vagy fideszes, és nyerni akarsz, jobb fejnek kell lenned Rig Lajosnál és a Jobbiknál. Azért ez csaknem megugorhatatlan szint.
Nyilván bánom, de egyáltalán nem tartom tragédiának az MSZP mostani vereségét. Egyedül Pad Ferencet sajnálom emberileg, mert megérdemelte volna, hogy nyerjen. Ha történetesen Pad nyert volna, sokan képesek lettet volna úgy beállítani a győzelmet, mintha minden rendben lenne, és jó irányba haladna a pártunk. Pedig a nagy fenéket… Ez elfedte volna azokat a súlyos problémákat, amelyekkel szembe kellene végre nézni.
Kicsit azt érzem nálunk is, mint amit egy másik publicisztikában a Fideszről olvastam: útközben valahol a párt lelke veszett el. Azt hiszem, Szombathelyen és még pár helyen megvan a baloldal lelke, azonban országosan már én sem látom azokat a szereplőket, akikben bízni tudnának a választók, akik reményt táplálnának. Van még három évünk, úgyhogy nem késtünk le semmiről. Csak dolgozni kellene.
Nagy félelmem, hogy vannak olyan MSZP-s vezetők, akiknek bőven elég lenne, ha mi egy 10 százalék körül párt lennénk, akivel kénytelenek lesznek majd 2018-ban a többiek koalícióra lépni, és akkor így is lehet pár miniszteri és államtitkári helyet szerezni. Tragédia lenne, ha így történne, azonban ez sok mindent meg is magyarázna.
A Jobbik viszont félelmetesen jól csinálja… évek óta építkeznek, valós szervezeti hátterük van, nem egy operettpárt, valós csapatként dolgoznak egymásért és a sikerért, sok helyen még a választókért is.
Akkor most pont eljött az idő, hogy beszálljon az országos politikába, sőt, az időközi választásokkal már be is szállt, nem?
Nem. Többen is kapacitálnak, de egyelőre több okból sem akarok. Dolgozni szeretek, bízzanak rám munkát, azt tehetségem, és lelkesedésem, képességeim alapján elvégzem. De én egy zongoracipelő, vagy sokszor maga a zongorista vagyok. A vadnyugati kocsmákban állítólag ki volt írva, hogy „kérjük, a zongoristára ne lőjenek!” Elsősorban ügyvéd vagyok, két gyermek édesapja, aki sohasem élt a politikából. Van egy cégcsoport, amiért stratégiailag felelek és egy saját ügyvédi irodám. Inkább nyugalomban dolgozom, az országos politikában eszem ágában sincs előbbre lépni. Bízom benne, hogy országosan, a sokszor kocsmai viszonyokra emlékeztető helyzetekben, a zongoristára nem fognak lőni. Helyben persze más a helyzet. Itt én is szárazon tartom a puskaport.
A szocialisták „adóbűnözőjének” nevezték
Pedig a Fidesz-vezetésben valószínűleg azt gondolták, hogy Ön már be is lépett az országos ringbe. Tuzson Bence szóvivő azonnal sajtótájékoztatót is tartott, ahol a szocialisták „adóbűnözőjének” nevezte.
Már be is nyújtottam a keresetet a Fővárosi Törvényszéken a Fidesz és Tuzson Bence ellen. A személyiségi jogok védelme az ügyvédi irodám egyik fő területe, így határozott jogi álláspontom szerint jogsértő ezt közölni rólam. Meglátom majd, mit fog a bíróság mondani erre.
Az ügyem itt Szombathelyen mindenki számára ismert, és ez így is van rendjén. Én azonban csak helyi szinten vagyok közszereplő, országos szinten nem, így nem vagyok köteles tűrni az ország nyilvánossága előtt tett, a becsületemet sértő kijelentéseket. Azt tudni kell, hogy én a törvény erejénél fogva mentesültem a 12 évvel ezelőtti büntetőügy jogkövetkezményei alól, így engem bűnözőnek, adócsalónak hívni önkényes és öncélú, ezért jogsértés továbbá úgy beállítani az ügyemet, mintha a 12 évvel ezelőtti ítéletnek a jelenben is jogi kihatása lenne, szimpla hazugság.
Ez akkor hangzott el, amikor Orbán tapolcai fórumán néhány tucat ellentüntető is megjelent, akik folyamatosan fütyültek, bekiabáltak a miniszterelnök beszéde alatt, egyebek mellett azt skandálták, "hazudik, hazudik". A Fidesz-frakció szóvivője szerint a "provokáció" mögött ön állt. Le is fotózták a tüntetőkkel.
A valóság az, hogy a Szolidaritás Mozgalom hetekkel korábban szólt, hogy jönnének április 9-én Tapolcára mozgósítani. Aztán véletlenül hetekkel később Orbán Viktor is ebben az időpontban látogatott Tapolcára. A Szolidaritás pedig szólt, hogy spontán módon, ha már így alakult, tiltakozni fognak. Amikor ezt megtudtam, pont azért mentem el Győrből egy tárgyalásról Tapolcára, hogy ne legyen balhé. Több tüntetőt én kértem meg, hogy ne menjen a fideszesek közé, és amikor páran összeszólalkoztak, szétválasztani, nyugtatni próbáltam őket. Az pedig nagyon „érdekesen” alakult, hogy a tüntetés legvégén „véletlenül” éppen a Szolidaritás 50-60 aktivistája között vezették át a fideszeseket, pedig tudtak volna más irányba is távozni.
Egyébként pedig hadd fotózzanak a fidelitasos fiatalok. Nekik akkor éppen ez a feladat jutott.
A szombathelyi Fidesz is több ízben támadta azért, mert Hali-játékosok eladásából állítólag milliókat keresett.
Sohasem tagadtam, hogy az ügyvédi irodám - törvényes módon - játékosok ügynöki és egyben jogi képviseletét is ellátja. Két munkatársam foglalkozik ezzel, akik nem ügyvédek, a játékos-menedzseri területen jártas szakemberek. Az a dolguk többek között, hogy fedezzék fel az ifjú tehetségeket, tartsák a kapcsolatot edzőkkel, szülőkkel, és az én irányításom mellett vigyék az ügyeket. Van olyan fiatal játékos, akinek havi juttatást adunk, van, akinek a felszerelések, elsősorban a cipők megvásárlásában segítünk.
Nem egy játékost hoztunk ingyen Szombathelyre, értük pénzt a Haladástól soha nem fogadtunk el, igaz, nem is kértünk. Az viszont más kérdés, hogy ha más csapathoz kerül egy játékosunk, és ez a klub fizet érte, akkor jár az ügynöki tevékenységért a jutalék. Ezzel senkit nem károsítunk meg, főleg nem a Haladást, azt hozzátéve, hogy a mi munkánk is költségekkel jár.
Azt még hozzáteszem, hogy a Halinak az elmúlt 8 évben több támogatást adtam, mint a szombathelyi Fidesz összes tagja együttvéve, így teljesen nyugodtan nézek bárki szemébe. Azt meg különösen sajnálom, kifejezetten tragédiának tartom, hogy most hol áll a Hali a tabellán. Amíg lehetett, és amíg hagyták, én próbáltam összetartó erőként megjelenni a csapatnál, de ott valami nagyon elromlott az elmúlt egy évben.
Aggályosnak és összeférhetetlennek vélte a Fidesz a képviselőséget és a játékosügynöki tevékenységet. Mi lett ezzel?
Én magam kértem a közgyűlést, hogy vizsgálják meg ezt a kérdést. A polgármester a fideszes többségű jogi bizottságot bízta meg a vizsgálattal. Ők mondták ki, hogy nincs összeférhetetlenség. Aztán feljelentettek az MLSZ-nél, hogy biztosan szabálytalanul végzem ezt a munkát. Ennyit erről.
Nemesebb a közeg a szombathelyi testületben, mint négy éve volt
Mi e véleménye az új összetételű, Fidesz-vezetésű szombathelyi közgyűlésről? Sok az új arc.
Tisztességes emberek kerültek be a testületbe, akik azonban jórészt még nem tudják, mi a képviselőség, de szerintem most nemesebb a közeg, mint négy éve volt. Én mindenesetre szívesebben járok be a képviselő-testületi ülésekre. Egy dologban azonban nincs változás, továbbra sem érdekli a Fideszt, mi a véleményünk, annak ellenére sem, hogy kilenc fős a frakciónk.
Azt viszont látom, hogy a helyi Fidesz szervezete teljesen szétesett. Akik korábban motorjaik voltak, mind kiestek a rendszerből.
Másrészt, visszatérve a szombathelyi városvezetésre, azt sem tartom jónak, hogy két alpolgármesterük is a nulláról tanulja az önkormányzatiságot. Értékes éveket fogunk emiatt elvesztegetni. A szombathelyiek választása akkor lett volna egy fokkal bölcsebb, hogyha a két nagy pártot együttműködésre kényszerítik.
Ott van a harmadik alpolgármesternek egy „tapasztalt róka”, Molnár Miklós. Aki, bár civil szervezet jelöltjeként jutott be a közgyűlésbe, a Fidesz mellé állt.
Molnár a fék szerepét tölti be. Nincs könnyű dolga, de például neki köszönhető, hogy szeptembertől újra lesz élő televíziós közvetítés a közgyűlésről. Állítólag kijelentette, ha nem veszik meg a városi tévének az ehhez szükséges új közvetítőkocsit, akkor ő szeptembertől nem jön be a testületi ülésre.
Csak a sportról beszéltünk, holott kulturális alpolgármester is volt Szombathelyen. Biztosan megvan a véleménye erről a sok botrányról. Gondoljunk csak a Mérei-ügyre vagy a Savaria Karnevál
Több tízmilliós hiányt találtak a Savaria Karnevál alapítványánál is. Vagy nem?!
2015.
April
09.
12:13
körül kialakult bizonytalanságra.
Itt jön be az, hogy sok nulla kilométeres képviselő került be a közgyűlésbe, és nem volt rendes átadás-átvétel. Az előző városvezetés utolsó két éve már nem a városvezetésről, hanem egészen másról szólt, részben a lopásról, a drogozásról és a bulikról. De most sincs senki, aki kézbe venné a dolgokat, és nekiállna irányítani. A mostani fideszesek elsősorban kommunikálni szeretnek és nem dolgozni.
Mérei Tamás ügyétől is megijedtek, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy valóban disznóság történt. Mi van akkor, ha Méreinek igaza van, és Puskás polgármester valóban megígérte neki, hogy pótolják a hiányzó pénzeket?! Ha ez igaz, valóban cserbenhagyták Méreit. Mindennek az ellenkezője is igaz lehet. Ám ahhoz, hogy kiderüljön az igazság, mindkét esetben alapos vizsgálatot kellett volna végezni. Az lesz majd az igazi botrány, ha a bíróságon fog kiderülni az igazság – tudtommal, Mérei Tamás pert indított a város ellen.
Ugyanakkor azt is tudomásul kellene végre venni, hogy egy színvonalas rendezvény bizony pénzbe kerül. Nem működik, hogy pénzt nem adunk eleget, de koncepcióváltást sem engedünk. Ez megy nagyban és kicsiben is. Az Agora sem kap a működéséhez elég pénzt, így aztán nem tudja teljes mértékben ellátni a feladatát. Nincs ez jól, de ezzel senki sem törődik. Sajnos, kulturális területen dolgozó szakembereink is inkább hallgatnak. Csak a szokásos: az egzisztenciális félelem csendet szül.
A városvezetés sajnos nincs a helyzet magaslatán. Most például csak azért nem adnak pénzt a Joskar-Ola-napokra, mert a körzetben nem a fideszes Lendvai Ferenc nyert?! Akkor már annyira nem is fontos ez a nagy múltú rendezvény, ha nem a fideszes képviselőé a körzet? Hogy van ez? Kié egy városrész, nem az embereké, a szombathelyieké? Vagy például a másik eset, hogy a felsőcsatári gyermeküdülőnkben lemondták a nyári táboroztatást, mert nem kapott az Agora arra pénzt, hogy elvégezzék a szükséges karbantartási munkálatokat. Pár millió forintról van csak szó. A városvezetés a problémáról láthatóan először tőlem hallott a közgyűlésen…
"Nem hagynám el az MSZP-t"
Térjünk vissza az MSZP-re. Azt mondta, a párt romokban, a szakértők szerint képtelen megújulni. Nem akar távozni a süllyedő hajóról?
A megszokásaihoz ragaszkodó típusú ember vagyok. Nem hagynám el az MSZP-t. Ha pedig megszűnne ez a párt, mi baloldaliak, itt helyben akkor is együtt politizálnánk. A választóinknak szerintem a név is mindegy lenne, úgyis a személyünkre szavaznak. Nyilván nem fazoníroznám át magam jobbikossá vagy zölddé. Baloldali fickó vagyok, és az is maradok, míg élek.
Ám utálom ezt a széttöredezett baloldalt, és ezt is a Fidesz ördögi művének tartom. Nagyon rosszul éltem meg, hogy Gyurcsány Ferenc otthagyta az MSZP-t, és elvitt egy csomó jó embert a DK-ba. Akkor a párton belül én kezdeményeztem a kettős pártagság lehetőségét, de ezt sem az MSZP, sem a DK nem akarta.
Nem érzi azt, hogy felaprózza magát, hogy túl sok mindent csinál egyszerre?
Terhelhető vagyok, és a kevés alvás is elég szerencsére. Kollégáim szokták viccesen mondogatni, amikor látják, milyen lehetetlen időpontokba írogatok nekik e-mailt vagy sms-t, hogy az „ördög sohasem alszik”. Aztán az éjszakai munka után nekem is fel kell kelnem reggel, ébresztenem kell a gyermekeimet, megcsinálnom a kakaójukat, aztán el kell vinnem őket óvodába. Az ember ezt vállalta, ez az élet. Küzdeni kell, nap mint nap. Más meg három műszakban dolgozik, mellette neveli a gyermekeit. Ugyanúgy becsülendő. Mennyivel könnyebb nekem, hiszen én saját magam ura vagyok, igaz, sokat dolgoztam és tanultam ahhoz, hogy így legyen.
A gyerekekkel kapcsolatos feladatok kapcsán végig egyes számban beszélt. Ez csak erősíti, amit hallani lehet a városban: igaz, hogy válófélben van?
Olyannyira igaz, hogy már el is váltunk. Ám békében, közös szülői felügyelettel, együttműködve neveljük két gyermekünket.