Hivatalosan hétfőn állt először a bíróság előtt Czeglédy Csaba, holott az ügyében már júniusban elindult az eljárás. Most bocsánatot kért a kollégáitól, akik miatta lettek vádlottak, de nem azért, mert bűnös lenne, hanem azért, mert tárasi miatta lettek vádlottak.
A Szegedi Törvényszéken zajló tárgyalásról a hvg.hu számolt be részletesen, mint írják, úgy tűnt, hogy továbbra sem megy simán a per.
Szombathelyre akarják áthelyeztetni a tárgyalást
Czeglédy továbbra is kitart amellett, hogy ellene jogszerűtlenül emeltek vádat, és nem Szegeden kellene az eljárást lefolytatni, azt állítja, még a bírói tanácsot is törvénytelenül alakították meg. A hétfői tárgyalási nap jórészt ezen előbbi kérdések tisztázásával telt, csak január közepén dőlhet el, hogy január végén Szegeden vagy Szombathelyen folytatódik a tárgyalás.
Czegédy ellen, EP-képviselőjelöltté válásakor ejtették a vádat, majd júliusban újrakezdték az eljárást
Folytatja a bíróság a Czeglédy Csaba elleni eljárást 2019. July 30. 14:01 , viszont nem emeltek ellene újra vádat. A politikus és védője fellebbezést nyújtottak be az ellen, hogy a Szegedi Törvényszéket jelölték ki az eljárás lefolytatására.
A fővádlott szerint, mivel az előkészítő ülések során néhányan már jogerős ítélettel a zsebükben távozhattak
Czeglédy-ügy: három vádlott kötött egyezséget az ügyészséggel, fejenként három évet kaphatnak 2019. October 24. 18:13 , ők javarészt szegediek, az érintettek többsége viszont Szombathelyhez kötődik. A vádban szereplő ügy középpontjában álló Humán Operátor Zrt. is ott követte el a vádban felrótt cselekményeket, ezért nem Szegeden kellene a tárgyalásokat tartani.
Emiatt az illetékességi kifogást továbbra is fenntartják, fellebbeznek a szegedi helyszínt jóváhagyó végzés ellen. Ebben az ügyben a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni január közepéig, így az is elképzelhető, hogy a január végére kitűzött tárgyalásokat már nem a Szegedi Törvényszéken tartják majd.
Azt várják, hogy az ügyészség a Kúriához forduljon
Másik kifogásuk, hogy rendhagyó módon módosította
Czeglédy Csaba: Manipulálták a bírói rendszert, hogy a különben kizárandó bírák ítélkezhessenek 2019. October 25. 13:26 év közben a Szegedi Törvényszék az ügyelosztási rendet. Viszont van egy jogerős végzés, ami szerint törvényes az ügyet jelenleg tárgyaló bírói tanács. Czeglédy és védője, Hankó-Faragó Miklós viszont azon az állásponton vannak, hogy nem a bírói tanács elfogult, ellenben az eleve törvénysértő módon alakult meg.
Ebben az ügyben nincs lehetősége már a vádlottnak, az ügyészség észrevételezheti a jogsértést, ezért náluk indítványozzák azt, hogy forduljanak emiatt a Kúriához. Azt szeretnék, bár ez a jelenleg folyó eljáráson nem változtat, hogy a Kúria hozzon egy elvi döntést erre vonatkozóan, mert a bírói tanács megalakítása ily módon alkotmánysértő és az Emberi Jogok Európai Egyezményének vonatkozó pontjába is ütközik.
A tárgyalás még mindig előkészítő üléssel folytatódik január végén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!