Az előttünk álló NB I-es szezonban Bo Rudgaard Olsen személyében elismert dán szakember irányítja a Szombathelyi KKA felnőtt együttesét. Az 59 éves, EHF Mesteredző diplomával rendelkező edző már több klubnál és számos országban bizonyította kiemelkedő munkáját - írja a klub honlapja.
Az elmúlt években a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen segítőjeként a Bajnokok Ligájában szereplő Rapid Bukarest, valamint Dél-koreai válogatottnál is dolgozott. Korábban a legkiválóbb dán klubok, a Viborg, az Odense, illetve az Aarhus United másodedzőjeként is ténykedett, a 2011/12-es idényben az Odense vezetőedzője is volt.
A dán szövetségnél töltött évei alatt jelentős hatással volt a sportág fejlődésére Dániában: a tehetségkutatásban és a fiatalok fejlesztésében vállalt fontos szerepet és dolgozott a dán utánpótlás-válogatottaknál is, így a szombathelyi utánpótlás is jó kezekbe fog kerülni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!