Hamarosan itt van Szombathely ünnepnapja, Márton-nap. A lampionos felvonulás, és az eseteleges díszpolgári címek átadása mellett libát, libára halmozunk. De miért éppen Márton-napkor esszük a viszonylag ritkán asztalra kerülő háziszárnyast? Bár elsőre azt gondolnánk, hogy az egésznek Márton lúdjaihoz van köze, a válasz ennél sokkal drámaibb.
Ilyenkor érik be igazán a tavasszal a tojásból előbújt kislibák húsa. A libák rendkívül jól bírják a hideget, sokszor még el sem múlik igazán a tél, de a fiókák már előbújnak a tojásokból. A gondosan nevelt és táplált liba húsa pedig október-november környékén közelít a tökéleteshez. Ha magától nem, hát töméssel. A régi falusi baromi udvarokban ugyanis kora ősszel tömni kezdték a libákat, az állatokat szűk helyen tartották, így egy hónap alatt meghízott.
Egy kis liba történelem...
Az általunk ismert fehér tollú házi libákat 4000 évvel ezelőtt az akkori Babilóniában háziasították, a nyári lúdból. Értékes madárnak tartották, hiszen húsán és máján kívül a tollát is felhasználták. Különösen a lányos házaknál volt nagy szerepe a libatollnak, a kelengyét gazdagította.
A libák megbecsülését az is mutatta, hogy XII. - XIII. században egyházi tizedként is elfogadták a libákat. A XIX. század végére pedig libanagyhatalommá nőttük ki magunkat. Magyarország egyik fő mezőgazdasági exportcikke a liba hús és a liba máj volt, és ma is az. A tavalyi adatok alapján évente közel 2500-2600 tonna liba- és kacsamájat exportáltunk, amivel másodikok voltunk Franciaország mögött, libamájban azonban Magyarország volt a világelső.
A háztáji gazdaságok megszűnésével azonban annyira megcsappant az ősi magyar liba állomány, hogy a gödöllői Állattenyésztési Kutatóintézet nemrég Erdélyből duzzasztotta fel a génállományát.
Buta liba
A szakemberek véleménye alapján a liba az egyik legkevésbé háziasított állat. Így a kifejezés, hogy buta liba, már csak azért sem állja meg a helyét, mert a liba olyan erős, vad ösztönökkel bír, amelyek többé-kevésbé segítségére vannak. Ez könnyen tapasztalható a szombathelyi skanzenben is, ahol a múzeumfalu libáival előbb lehet találkozni a Csónakázó tavon, a buszmegállóban vagy a környék füves részein, mint bent a kerítések között. Ez bizony a vadon szava.
A hideget jól bírja a liba, a meleget azonban kevésbé. Ennek is tudható be, hogy kitenyészettek egy fodros tollú libát, aminek húsa és mája nem marad el a sima tollú társakétól, a melegben azonban jobban érzi magát szellősebb „ruhájában”.
A másik furcsa tulajdonsága a libáknak, amivel kitűnik a többi házi madártól, hogy legel. Így régen nem volt szokatlan látvány a réten a libapásztorok által terelgetett libacsapat. Falusi focipályákra még ma is mondják gúnyosan: libalegelő.
A legjobb liba fogások
Ha pedig a kedves olvasó sok olvasás után megéhezett volna, akkor vegye az útját a szombathelyi Mátyás király utcában található Csuporba, ahol bőséggel talál libafogásokat. Péntektől vasárnapig minden nap libából készült különlegességeket tesznek az asztalra. Asztalfoglalás szükséges!
