Magyar bajnok lett Debrecenben a vasi Buza Rafael

Testvére, Rómeó pedig a legharcosabb mérkőzést vívta.

Szeptember 14. és 17. között volt Debrecenben az Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság, ahol Buza Rafael 63,5 kg-ban, Buza Rómeó pedig 71 kg-ban képviselte a Fitt-Box Ökölvívó Egyesületet.

Rafael az elődöntőben kezdte meg a harcot, az ózdi Szobota Szabolccsal, aki nem tudta lereagálni a vasi bunyós megfelelő időben bevitt ütéseit, így Rafael a második menetben döntő fölénnyel nyert, ezzel bejutva a döntőbe.

A mindent eldöntő mérkőzésen a tápiómentei Lantos Álmossal mérkőzött meg. A srácok már számos csatát vívtak egymással, ezúttal is parázs mérkőzést láthattunk tőlük. Rafi szépen, pontosan bokszolt, aminek meg is lett az eredménye. Egyhangú pontozással győzelmet aratott, így súlycsoportja magyar bajnoka lett.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Rómeó rögtön az első napon kötelek közé lépett a győri Jánni Andrással szemben és olyannyira erősén kezdte meg a mérkőzést, hogy már az első menetben akkora fölényre tett szert, hogy az ellenfél képtelen volt felvenni az iramot. Így első menetben döntő fölénnyel jutott tovább.

Az elődöntőben a szegedi Király Balázs várt Rómeóra. Kiélezett, harcos mérkőzés volt, mindkét ökölvívó a döntőben szeretett volna bizonyítani, ez érezhető volt a meccs teljes ideje alatt. A harmadik menet végén megosztott pontozással Rómeó keze lendült a magasba.

Rómeó a döntőben az ugyancsak szegedi Gémes Leventével szállt harcba és nagyon elszántan vetette bele magát a küzdelembe, igyekezett minden lehetőséget megragadni. Rendkívül harcos három menetet követően a bírák az ellenfelet látták jobbnak, így Rómeó a dobogó második fokára állhatott.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Rafael teljesítményével elnyerte a legharcosabb férfi versenyzőnek járó különdíjat, Rómeó mérkőzése pedig a legharcosabb mérkőzés díját nyerte el.

„Nagyon büszkék vagyunk versenyzőinkre! Szépen teljesítettek, beleadtak apait-anyait a küzdelmekbe. Dolgozunk tovább keményen, hiszen az idei évben még számos verseny van előttünk, ahol szép eredményekre számítunk” – mondta lapunknak Varsányi Áron edző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport