Először Bokányi Adrienn költségvetési tanácsnoktól hallottunk a Szombathelyre tervezett digitalizációs központról, három héttel ezelőtti interjúnk Bokányi Adrienn: Olyan várost szeretnék, ahol folyamatos, aktív kapcsolat van a városlakók és a városvezetés között 2020. June 01. 18:37 készítésekor. Mint megtudtuk, a digitalizációs központ egy közös projekt része, ami a vállalkozások, a fiatalok és a nyugdíjasok digitális képzését tűzte ki célul.
A volt Epcos-telephelyen lesz a központ
Ennek érdekében nemrég alá is írtak egy háromoldalú megállapodást a szombathelyi és a Vas megyei önkormányzatok, valamit a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület között. Az egyesület egyebek mellett digitális innovációs központként is működik a városban. A megállapodás annak érdekében jött létre, hogy egyrészt Szombathelyen legyen egy kidolgozott digitalizációs program, amit meg is kell valósítani, másrészt megvalósuljon a digitalizációs központ.
A csütörtöki közgyűlésre készült anyagból az is kiderült, hogy a központ helyét is megtalálták. A volt Epcos-telephelyen, amit legutóbb február elején mutattunk be. Ilyen szép lett az Epcos volt szombathelyi telephelyére épített cserkészház, vívóterem és asztalitenisz csarnok 2020. February 17. 16:18 A 14. sz. épületről van szó, ami 2015 óta üresen áll. Az egyesület vállalja, hogy az épületben végrehajtja a szükséges beruházásokat, amit – ha ehhez az önkormányzat hozzájárul – később beszámítanak a bérleti díjba.
Az épület bérleti díját havi 766 800 forintban határozta meg a SZOVA értékbecslője.
B központ részleteit a csütörtöki közgyűlésen mutatja be Bartha Balázs, a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület ügyvezetője, a látványtervet bemutató videó lapunkhoz is eljutott: