Direkt36: Így épül a Matolcsy-birodalom Dubajban

Matolcsy György jegybankelnöksége idején milliárdok jutottak a posztjáról idén márciusban távozó jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a köreihez.

Két Dubajban működő, nagyértékű luxusingatlanokkal és egyéb helyi üzletekkel foglalkozó vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz, a korábbi jegybankelnök fiához – írja a Direkt36 tényfeltáró központ.

Az egyik a Future Holding Limited nevű cég, amely a lap szerint 2018-ban, akkori árfolyamon 1,1 milliárd forintnak megfelelő dirhamért megvásárolt egy 286 négyzetméteres luxusingatlant Dubajban. Az apartmant a cég 2024-ben jelentős haszonnal, nagyjából 2,5 milliárd forintos áron adta tovább.

A Future Holdingról, illetve az ingatlan adás-vételéről a Direkt36 korábban egy nemzetközi nyomozás keretében már beszámolt. Akkor derült ki az is, hogy a cég szorosan kötődik Matolcsy Ádám köreihez.

Most viszont egy Matolcsy Ádám nevével feladott ingatlanhirdetésen keresztül – amellyel az említett ingatlant árulták - konkrétan Matolcsy Ádámhoz is tudták kötni a céget. Ezt az ingatlanhirdetést április közepén Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő is megosztotta a saját Facebook-oldalán.

A másik vállalkozás, amelyet a Direkt36 Matolcsy Ádámhoz köt, a szintén Dujban működő Minelley DMCC. A Direkt36 a dubaji cégadatbázisból származó információkra hivatkozva azt írja, hogy a Minelley-nek 2017-től, a cég megalapításától kezdődően tisztségviselője volt Matolcsy Ádám akkori felesége, Matolcsy Tímea is.

A cég komoly ingatlanüzleteket bonyolít, például Dubaj üzleti negyedében kibérelt egy 115 négyzetméteres irodát, és 2023-ban egy évre nagyjából 200 millió forintnak megfelelő összegért bérbe vett egy közel 1200 négyzetméteres luxusvillát is.

Bár a Minelley rendkívül titokzatos azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik, néhány szakmai közösségi portálra feltöltött információ utal arra, hogy mi lehet a cég valódi tevékenységi köre.

Egyik vezető beosztású munkatársuk például azt írja saját szakmai profiljánál, hogy az irodai folyamatok fejlesztése és a pénzügyek koordinálása mellett a feladatai közé tartozik a cégnél a vízumügyletek menedzselése és a kormányhoz kötődő szolgáltatások kezelése is. A szövegből azonban nem derül ki, hogy ez a leírás mely ország kormányára vonatkozik.

A Matolcsy család gazdagodására újra ráirányította a figyelmet az Állami Számevőszék néhány hete megjelent egyik jelentése. Eszerint Matolcsy György jegybankelnöksége idején a Magyar Nemzeti Bank alapítványa rossz befektetési döntések miatt komoly vagyonveszteséget szenvedett el. A jelentésből az is kiderült, az elfolyt összegekből milliárdok jutottak a posztjáról idén márciusban távozó jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a köreihez.

További részletek itt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet