A hagyományokhoz híven idén ősszel is nézegethetünk díszmadarakat Szombathelyen, az oladi iskola tornacsarnokában. Jó néhány újdonsággal készültek a szervezők. Lesz például egy minidzsungel, ahol szabadon röpködhet majd pár madárfaj. Ezen keresztül is sétálhatnak a látogatók egy Kneipp féle száraz taposón át.
A több száz bemutatott madárfaj között kuriózum lesz az Ara Macao, amit eddig magyarországi kiállításon egyszer sem mutattak be. Ez a Dél-Amerikai nagy, színes tollazatú papagáj ismerős lehet a természetfilmekből. Nem csak nagyon színes, de nagyon intelligens állat is.
A kiállítás pénteken nyit és vasárnap délutánig látogatható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!