Eddig: 1 716 363 / 3 000 000 Ft, 82 támogató. Még6nap.
Légy része az igazságnak!

A kiválasztottak – Ők mérgezhetnek dohánnyal

Őrző-védő kamara vezetője, kick-boxer a dohánykoncesszió szombathelyi nyertesei között.

Tegnap este hirdették ki a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét. Összesen 5415 üzletre adtak ki engedélyt, ami húsz évre szól. Gyulai Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a közeljövőben kidolgozzák az ellenőrzések részleteit, a társaság folyamatosan ellenőrzi majd a koncessziós üzleteket.

Július 1-jétől csak koncessziós bolt árusíthat dohányterméket, a nyerteseknek addig be kell szerezniük a szükséges engedélyeket is. Azonban, ha ez nem sikerül, a koncessziós jogot nem veszítik el, a boltokat később is megnyithatják.

Július 1-jétől csak koncesszióban
Mészáros Zsolt

Egy szombathelyi, jelenleg is a kiskereskedelemben dolgozó olvasónk hívta fel arra a figyelmünket, hogy Szombathelyen a 40 üzletet 16 személy működteti majd. Ráadásul a nyertesek többségének neve nem ismert a kiskereskedők körében, nekik most nincs, és korábban sem volt üzletük.

Olvasónk szerint most jól működő boltokat kényszerítenek arra, hogy bezárjanak, ezek az üzletek eddig minden feltételnek megfeleltek. Mint mondta, a pályázatok elbírálásakor biztosan nem vették figyelembe a szakmai múltat és tapasztalatot.

Úgy gondolja, felmerül a gyanú, hogy valójában mások állnak a nyertesek mögött, akik - néhány kivételtől eltekintve - csak a nevüket adták a dologhoz. De biztos abban, hogy rövidesen kiderül, kik lesznek a valódi piaci szereplők.

Öt bolt az őrző-védőnek

A Vas megyei nyertesek listáját korábban már közöltük Ők árusíthatnak dohányt Vas megyében 2013. April 23. 09:44 , a szombathelyiek között találtunk néhány érdekességet is. Itt van például Baranyai Tibor, aki korábban diák-alpolgármester volt, a Fidesz választási kampányában is dolgozott, majd a Walton Hungary Kft.-nél is tevékenykedett, ezzel a céggel a korábbi ár kétszereséért vállalták A Fidesz keblén jó üzlet az őrzés-védelem? 2012. February 22. 14:56 a Falco meccsek biztonsági munkáit.

Baranyai a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke is, a koncessziós pályázaton öt dohánybolt működtetésének jogát kapta meg.

Barátok, rokonok

Dancsó Zoltán nevét mindenki ismeri a megyében, hatszoros kick-boksz világbajnok, egy üzlet koncesszióját nyerte el. Ő egyébként Marton Zsolt alpolgármester sógora, felesége Marton testvére.

A körmendi Meskó Bálint öt szombathelyi üzletet nyert el, a Fidesz körmendi ifjúsági tagozatának tagja.

Rácz Gábor három boltot üzemeltethet. Ugyanígy hívják a szombathelyi Rajzcy Imre Sportiskola vezetőjét, aki néhány hónappal ezelőtt a Haladás VSE elnöki posztjának várományosa volt. Ám mint cikkünk megjelenése után kiderült, ez nem az a Rácz Gábor. Elnézést is kérünk tőle.

Baki Csaba két üzletet működtethet, a hírek szerint ő Marton Zsolt és Szakály Gábor (Fidesz) közgyűlési tanácsnok baráti társaságához tartozik.

Bodáné Szabó Andrea öt boltot üzemeltethet. Ő Szabó Gábor volt polgármester testvére, és Boda László, a BKL könyvkiadó tulajdonosának a felesége.

Csúszópénz kellett volna?

Cikkünk írása közben levelet kaptunk egy kőszegi olvasónktól. Mint írta, ők családi vállalkozásban működtetnek egy üzletet, már 25 éve, és kialakult a vendégkörük is. De mindez nem volt elég ahhoz, hogy megkapjanak egy koncessziós jogot, és azért, mert nem voltak hajlandóak bizonyos helyekre letenni a csúszópénzt.

Ő arra is felhívja a figyelmet, hogy például Esztergomban a 16 helyből 11-et egy család kapott meg, és az ország többi részén is vannak hasonló példák.

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Ők árusíthatnak dohányt Vas megyében

Tegnap kiderült, kik nyerték a dohányárusítási jogokat. Közöljük a listát, és utánanézünk kicsit az ügynek.

A Fidesz keblén jó üzlet az őrzés-védelem?

Falco, SZOVA, karnevál. Sorra kapja a zsíros megbízásokat Szombathelyen a tavaly feltűnt, elődeinél jóval drágábban dolgozó biztonsági cég.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet