Mától délután háromkor be kell zárniuk a dohányboltoknak is

Csoportosulások alakultak ki a trafikoknál.

Egy csütörtök este megjelent kormányrendeket szerint más üzletekhez hasonlóan a dohányboltoknak is be kell zárniuk délután három és reggel hat között, ebben az időszakban csak dolgozó tartózkodhat bent.

Eddig nem vonatkozott rájuk ez a korlátozás, az új rendeletben viszont már nincsenek benne a felsorolásban a trafikok. Így már csak az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet és az üzemanyag-töltőállomás lehet nyitva három után is.

A döntést az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján azzal indokolták, hogy az ellenőrzések alapján csoportosulások alakultak ki a trafikok közelében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek