Doktornőnek, majd önkormányzati képviselőnek adta ki magát, hogy idősektől lopjon Szombathelyen

Meghosszabbították a nő letartóztatását.

A Szombathelyi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a nőnek, aki a megalapozott gyanú szerint Szombathelyen négy, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére, elhárítására korlátozottan képes sértettet fosztott ki bűntársával – derül ki a lapunknak küldött közleményükből.

A megalapozott gyanú szerint a letartóztatásban lévő nő, gyanúsítottként kihallgatott bűntársával 2020 decemberében úgy jutott be a kilencvenes éveiben lévő sértett szombathelyi lakásába, hogy magukat egy segélyszervezet munkatársának adták ki, elterelték a sértett és a felesége figyelmét és 90.000 forintot, valamint egy arany nyakláncot tulajdonítottak el.

2020 decemberében a letartóztatásban lévő nő az utcán leszólította a hetvenes éveiben lévő sértettet, azzal, hogy ő az új doktornő, majd miután ismeretlen társával vérnyomás mérés ürügyén bejutottak a sértett szombathelyi lakásába 20.000 forintot tulajdonítottak el sértettől.

2021 januárjában a letartóztatásban lévő nő magát önkormányzati képviselőnek adta ki és a gyanúsítottként kihallgatott bűntársával így jutott be a nyolcvanas éveiben lévő sértett szombathelyi házába, elterelték a sértett és a felesége figyelmét és 200.000 forintot, valamint 300.000 értékű arany ékszert tulajdonítottak el.

2021 januárjában a letartóztatásban lévő nő úgy jutott be a hetvenes éveiben lévő sértett szombathelyi lakásába, hogy magát önkormányzati képviselőnek adta ki, ahol azzal terelte el a sértett figyelmét, hogy nyugdíjszelvényeket kért tőle, és amíg a sértett azokat kereste, a gyanúsított több mint 1 millió forintot tulajdonított el.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés valamint annak veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását. A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója hétfőn, ülésen, három hónappal meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek