„Azért egy rendes lánynak brutális lehet. A lányok legyenek szépek, mást nem nagyon várnak el tőlük. Szóval, ha a szép női attribútumukat elveszítik, akkor sok mindenki szemében megsemmisülnek. Valószínűleg így van. Köcsög egy társadalom. Mi az már, hogy egy nőnek az a dolga, hogy szép legyen? Ha lehetne okosnak is lenni, sikeres gondolkodónak, akkor nem kéne, hogy odabasszon, hogy elmegy a hajad” – ez áll a szombathelyi Berzsenyi-könyvtár földszinti előadótermében pénteken nyílt "Fényőrlő – Megdobállak neutroncsillagokkal!" című kiállítás egyik installációján, melynek szövegét Tóth Viki tervezőgrafikus, tanár írta akkor, amikor rákbetegsége idején egyik napról a másikra kihullott a haja.
Vikit 2022. december 21-én diagnosztizálták rosszindulatú mellrákkal. Kemoterápia, műtét, sugárkezelés és egy közel egy éven át tartó utókezelés következett, aminek idén júniusban, pont a művész 40. születésnapján lett vége, de azóta is rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra. „A jövő héten már nem tudok majd aludni az izgalomtól, január végén lesz az újabb kontroll” – mondja.
A kétéves pokoljárás verbális és vizuális lenyomatát olvashatjuk és láthatjuk a képeken. Az idézetek Viki betegsége idején írt naplójából származnak. A képek is ebből az időszakból valók, egy régóta vágyott projektjéhez készültek: fotótanulmányok egy tarot kártyapaklihoz, ami szintén elkészült.
Viki tavaly év végén döntött úgy, hogy művészi módon ötvözi a szókimondó szövegeket, a nem kevésbé őszinte fotókkal. A művészet eszközeivel mutatja meg, hogyan lehet ezt a tragédiát esztétikus formába önteni. Bár a saját érzéseiről ír és a saját küzdelmét örökítette meg, abban bízik, a kiállítás anyaga segíthet, hogy lehessen beszélni a rákról, ne kelljen szégyellni a betegséget.
Tóth Viki nem tud, és nem is akar sorstársainak a hangja lenni, de szeretne közösséget vállalni, és sérteni olyan tabukat, melyek ezt a betegséget még ma is övezik.
Január 31-ig látható a kiállítás, amelyet Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője nyitott meg. Az esztéta szintén kitért arra, hogy sok tragédiára a környezet nem tud normálisan reagálni. Se a rákra, se a vetélésre és semmilyen személyes tragédiára. Annyira nem, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk olyan vigasztalónak szánt mondatokat mondani, amiktől az illető még szörnyebben érzi magát. Ezekre is találunk példákat Tóth Viki képes novelláiban.
„Ha nem volt ilyened, ha nem ültél még oda önként, hogy folyassák beléd ezt a piros szart, akkor ne mondd, hogy ezt meg kell csinálni, vagy, hogy ezt most ki kell bírni. Ebből jöttem rá, hogy ez nekem borzasztó bántó, felém érzéketlen szar, akármilyen jó szándékkal, úgy mondanék valamit, de mit lehet mondani szándékkal hangzik el.”
Az esztéta kiemelte, ez a kiállítás egy nagyon személyes élmény és a művészet metszéspontjában áll. Persze a művészet mindig, vagy nagyon gyakran, személyes élményből fakad. De itt egyszerre kell beszélni betegségről és tárgyilagos művészetről.
Emlékeztetett, sok művész van, aki betegségét nem teszi művészete tárgyává, beszélni is sokkal később, évekkel a tünetmentessége után tud róla. Ráadásul leginkább a nők merik felvállalni betegségüket a művészetben. A zavart, amelyet a helyzetük okoz másokban. Ennek úttörője Frida Kahlo volt az 1960-as években.
A kiállítás anyagát elemezve elmondta, a grafikusi véna egyértelműen átüt Viki munkáin. A képek alapvetően könyvméretűek. Egyszerre kép és szöveg. A tipográfia miatt képvers, képnovella, képnapló. Aki megnézi a tárlatot, mindenképpen szánjon rá időt, hiszen nem könnyen olvasható. Ezért is van tervben, hogy az anyag kötetben is megjelenik. A képeken domináns a hegyes, szúrós, geometrikus elem. A támadó vagy elrejtő háromszög.
Bordács Andrea szerint talán a legikonikusabb eleme a kiállításnak az a kép, amelyen Viki már tünetmentesen, kihulló hajakkal körbevéve jelenik meg. Olyan ez, mint egy „hajmandala-kép”.
Azokból a fotókból pedig, amelyeken Viki kopaszon látható, hihetetlen erő sugárzik, mert óriási erő kell ahhoz, hogy valaki teljes pőreségében merjen megmutatkozni.
A földszinti előadóterem falait tematikusan - a diagnózistól a gyógyulásig - töltik meg az alkotások. „Mély. Felkavaró. Értékes” – ezt fogalmazták meg többen a megnyitón, és voltak, akik a könnyeikkel küszködtek a szókimondó szövegeket olvasva.
Bordács Andrea hangsúlyozta, ezek az élmények talán minden betegségen átesett emberé, de egy alkotó ember igyekszik ezeket szavakba, képekbe önteni. Ezek a szavak és képek azok helyett is beszélnek, akiknek nincs eszközük arra, hogy megfogalmazzák, ami bennük zajlik.
