Donald Trump rácsörgött Orbán Viktorra

Annak kapcsán hívta fel, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét.

A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta:

Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására.

Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé.

A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait.

Orbán Viktor kiemelte:

Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul

- mondta el Szijjártó Péter.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet