Donald Tuskot választotta meg a lengyel parlament kormányfőnek

A szejm hétfő délután nem szavazott bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette, november végén beiktatott kormánynak.

A lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tuskot, az október 15-i parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltjét választotta meg kormányfőnek.

A 460 fős szejmben 248 képviselő szavazott Tusk jelöltségére, 201-en ellene voksoltak, senki sem tartózkodott, 10-en nem voltak jelen. Támogatta Tuskot a négy frakcióból álló többségi parlamenti tömb, ezen belül a Polgári Koalíció (KO) összes képviselője.

A szejm hétfő délután nem szavazott bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette, november végén beiktatott kormánynak. A KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnöke, Donald Tusk kedden mutatja be kormányát, és programbeszédet mond, majd aznap róla és a kormányáról bizalmi szavazás is várható. Az új kabinetet az államfő szerdán iktatja be.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet