Döntött az Alkotmánybíróság - nem lehet megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket

Szombathely fizetési kötelezettségét nem érinti a döntés.

"Az Alkotmánybíróság tegnapi egyhangú döntése kimondta: az Orbán-kormány által az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. Igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére" - írja Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében, amit a 444 szemlézett.

Az Alkotmánybíróság határozata szerint nem magát a szolidaritási adót, hanem az azzal szembeni jogorvoslat hiányát kifogásolták. Az AB szerint a hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait alaptörvény-ellenesnek minősítették, "mivel azok sértik az Alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit."

A 444 felidézi, hogy az előző kormány egy visszamenőleges hatályú rendelettel 2025-ben kimondta, a szolidaritási hozzájárulás miatt nem lehet pert indítani, azonnali jogvédelemnek sincs helye az ügyben, és a folyamatban lévő pereket is le kell zárni. Most az AB megsemmisítette a 2025-ös rendelet azon részét, ami szerint a szolidaritási hozzájárulásra nem vonatkoznak a közigazgatási hatósági eljárás szabályai.

Megkerestük az ügyben a szombathelyi önkormányzatot is azzal kapcsolatban, hogy a várost hogyan érinti ez a döntés. Tudatták lapunkkal, hogy Szombathely fizetési kötelezettségét nem érinti, a jogalkotóra ró feladatot.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet