Tenki Mária megdícsérte magát, hogy felszámolta a hajléktalanokat a belvárosból, csak éppen nekik nem szólt senki

Csak fáztak.

A 2017 októberi közgyűlésen Dr. Takátsné dr. Tenki Mária a követlező hozzászólásával dícsérte meg az általa vezetett Jogi és Társadalmi Kapcsolatok bizottságát, meg egy kicsit önmagát is.

Februári közgyűlés, délután
Vágvölgyi Bálint
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Szó szerint idézünk a jegyzőkönyvből:

Köszöni a polgármesteri intézkedést arra, hogy a Közterület-felügyelet egyre intenzívebben vesz részt azon a területen, ahol a hajléktalanok a Gyöngyösparti sétányon gondot okoztak. Képviselői keretéből megvalósult részben a bizottság hozzájárulásával is a kamera, és ez a kamera és a Közterület-felügyelet jelenléte most már együttesen hozta azt az eredményt, hogy most a napokban már nem tartózkodtak ott és nem volt a járókelőkkel kapcsolatos zaklató magatartás, ami a tiltott kéregetés a közterületen, meg az odapiszkítás, egyéb. Most úgy néz ki, a járókelők is gratulálnak, ő is gratulált és a bizottságnak is szeretné megköszönni, hogy biztosították ezt a gyors intézkedést és megtették. Nyilván polgármester úr is hatott oda, hogy a Közterület-felügyelet kiemelt feladatként teljesítse. Köszöni, mint a belváros képviselője.

Ezzel szemben ma megint ez volt a helyzet.

Hajléktalanok Szombathelyen
nyugat.hu

Jól végezte mindneki a munkáját ősszel, leginkább az időjárás. A kéregető hajléktalanok pedig nem eltűntek, csak

fáztak.

Ezért nem ültek kint és kéregettek a Gyöngyös-parton.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet