Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Tévedésből dupla fizetést kapott a nő - bíróság elé állították

Nem ismerte el, hogy kétszeres fizetést kapott, amit egyébként el is költött.

Egy tatabányai cég az egyik munkavállalójának 2019. július 18-án két alkalommal tévesen utalt fizetést. A munkáltató a hibás utalás miatt telefonon és írásban is kereste a dolgozót, aki szóban annyit közölt csak, hogy részére nem történt két utalás. A feljelentést követően, a tatabányai nyomozók december 7-én gyanúsítottként hallgatták ki a 23 éves dolgozót. Ellene jogtalan elsajátítás vétség miatt indult büntetőeljárás - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság .

A nő, a kihallgatása során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a többlet pénzt időközben elköltötte. A Tatabányai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. A Tatabányai Járási Ügyészség a nőt a napokban bíróság elé állította.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra