Október végén Európa ajtaján is kopogtathat az Ebola

Szakértők szerint hetvenöt százalék az esélye annak, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány október 24-éig Franciaországot is eléri, a vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének a valószínűsége pedig ötven százalék - közölte vasárnap a Reuters brit hírügynökség egy friss helyzetértékelésre hivatkozva.

Az előrejelzést készítő tudósok a betegség terjedési mintázatának és a légi közlekedési statisztikáknak elemzésével jutottak erre az eredményre. A jelentés azon a feltételezésen alapszik, hogy a légi forgalom teljes kapacitással fog továbbra is üzemelni az érintett régióban. Az utasszám nyolcvan százalékos csökkentésével a járvány Franciaországban való megjelenésére még mindig huszonöt százalékos esély lenne, ugyanez a szám Nagy-Britannia esetében tizenöt százalék. "Ez tényleg egy lutri" - jelentette ki Derek Gatherer, a Lancasteri Egyetem kutatója, aki szerint az Ebola "nem csak Afrika problémája".

afriport.hu

Nagy-Britannia és Franciaország is hazaszállította már kezelésre egy-egy ebolás állampolgárát, őket később gyógyultnak nyilvánították. A jelentés szerint sokan úgy térhetnek vissza Európa, hogy még csak nem is tudnak fertőzöttségükről. "Ha folytatódik a betegség tombolása Nyugat-Afrikában vagy még rosszabb lesz a helyzet, ahogy néhányan jósolják, akkor csak idő kérdése, hogy egy beteg felszálljon egy Európába tartó repülőgépre" - hangsúlyozta Gatherer.

Fejlett és gazdag országok = alacsony esély a járványra

Egészségügyi szakértők szerint mindemellett rendkívül kicsi a valószínűsége egy járvány kialakulásának egy gazdag és fejlett országban. "Az emberek nem olyan zsúfoltságban élnek Európában, mint egy monroviai bádogvárosban, ahol minden adott a vírus terjedéséhez. Teljesen más a helyzet egy modern nyugati város rendkívül higiénikus és fertőtlenített környezetében" - tette hozzá a kutató.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint 3400 haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. A vírus eddig több mint 7200 embert betegített meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek