Körülbelül 1200 mű, ami a cukrozott kóla, engedélyezett puska, olajban tocsogó sültkrumpli társadalmának olyan szeleteit is lencséje alá helyezi, amiket a hollywoodi filmek érthető megfontolásból inkább nem. A profi deszkásból kortárs video-, képző- és fotóművésszé vedlett Ed Templeton a (képein is visszaköszönő) feleségével személyesen is ellátogatott a magyar fővárosba, saját kezűleg aggatta fel a képeket az Ernst Múzeum falaira, majd dolga végeztével fogta magát, és pihenésképp beadott pár trükköt a csepeli Bronzöntőben.
Az egészséges életmód elkötelezettjeként is számon tartott - semmi állati eredetű ételt, alkoholt, dohányterméket vagy egyéb drogot nem fogyasztó - Ed Templeton az amerikai létet ragadja meg annál a végénél fogva, ami a legjobban fájhat a mintaszerű társadalom eszményével kufárkodó politikusoknak: látunk vérző orrú, de brutálisan keménykötésű kiskamaszt, amerikai lobogót áruló bevándorló mexikóit, kissé korán csókolózó vagy cigarettázó tiniket, magát egy kávéautomata mellett elsíró, öltönyös üzletembert.
Diódák Jézus keresztjéből
Hogy miért pont ez a vonulat domináns a Huntington Beachből érkezett művésznél? Ahogy a tárlatvezető is szóvá tette saját, óceántúli általános iskolai tapasztalataira alapozva: Amerikában erőteljes a sportra nevelés, a fiatalok alig olvasnak, de mindez érthető, ha azt vesszük alapul, hogy egy ekkora ország csak úgy irányítható, ha nagyon megtolják ezt az egységes tömegkultúra-vonalat. Hab a tortán a vad, agymosási szintre jutott vallásosság, aminél gyakrabban talán csak a gyorséttermek köszönnek vissza az amerikai mindennapokban.
Jogosan lázongnak mindez ellen a művészek, köztük Templeton is a maga módján. Ez a mód pedig a dokumentarizmus: képei nem megcsináltak, egyszerűen odaáll és fotóz, gyereket, felnőttet, barátot, ismerőst, de akár éppen azt, hogyan néz ki szerelmének teste egy kiadós szexuális aktust követően. Grafikai munkáin, festményein persze tud merészebb is lenni - a már említett, túllihegetett hitkérdést egyik művén egy kereszttel ábrázolja, amiből egy dróton át diódák kapcsolódnak rá a koponyájára. Hiába, nála is sokat próbálkoztak tanárai, hiába.
Templeton több helyen nyúl egyébként szexuális témákhoz, némelyik már a túlbuzgóbb pedovadászok figyelmét is kivívhatná, de a kiállítás lassú végigfigyelésével határozott kontúrokat kap a művész szándéka: ő itt tényleg csak megmutat dolgokat, amiket másnak eszébe sem jutna megörökíteni. Életképeket a szürkétől a vibrálóan színes hétköznapokig, amiket olykor telibe szakít egy kifejezetten komor tónus. Sebek, romlás, pillanatnak élés, Kalifornia koromfeketében - látunk ilyet is. Akinek mondanak valamit az olyan filmcímek, mint a Ken Park, az Amerikai Szépség vagy a Kölykök, annak máris nem kell többet szavalnom az egyes fotók hangulatáról.
Nyíltan dokumentálni
De saját magát is több helyen ábrázolja, például egy rajzon, amin fürdőző apja huszonpár évvel ezelőtt belenyomta a fejét a kád vízbe. Érdekes, hogy mindez a kép Templetonnál nem egy pszichológiai értelemben vett elengedés, az élmény feldolgozása, saját bevallása szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy dokumentálja életét. Míg más naplót ír, ő képekkel készíti el a lajstromot - amibe nem csak a minden hibátlan-típusú nyaralós képek férnek bele. Sőt, azok különösképpen nem.
Mi ezt a lajstromot nagyon tudjuk ajánlani megtekintésre. Aki viszont erre vetemedik, készüljön fel, hogy nem egy óra lesz az átfutási idő. Erre mérget lehet venni.
