Egy ausztriai autóbalesetnek három magyar áldozata van

Rajtuk kívül egy 21 éves és egy 20 éves magyar férfi is utazott a járműben.

Az 5min.at híradása szerint péntek éjjel Leopoldsdorf településen, Gänserndorf körzetben az L9-es úton egy autó eddig tisztázatlan okból letért az útról és fának csapódott. Az autóban ülők személyazonosságát szombaton nem tették közzé - írja a 24.hu.

Az Alsó-Ausztriai Állami Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleménye szerint azonban a balesetben három magyar halt meg. A gépkocsi vezetője egy 30 éves, két utasa, egy 29 és egy 39 éves magyar állampolgár volt, mindhárman a helyszínen vesztették életüket.

Rajtuk kívül egy 21 éves és egy 20 éves magyar férfi is utazott a járműben. Ők súlyos sérüléseket szenvedtek az ütközés során, először a St. Pölten Egyetemi Kórházba szállították mentőhelikopter, majd onnan mentővel a Bécsi Általános Kórházba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek