Egy balatoni nyaralóban bújt meg Szájer József a brüsszeli szexbotrány után

A Blikk találta meg a volt EP-képviselőt, aki a fotók tanúsága szerint teljesen megváltozott, lefogyott és levágta legendás szakállát is.

Saját stéggel felvértezett balatoni nyaralójában éldegél Szájer József – számolt be a Blikk. A Fidesz alapítója tegnap délután éppen frissen mosott, illatos ruhát teregetett vízparti villája kertjében, amikor a lap felfedezte.

Mint beszámoltak róla, Szájernek sikerült jól elbújnia a világ elől, ugyanis a közeli boltokban, éttermekben, fagyizókban senki nem tudott arról, hogy a környéken lakik, ugyanakkor egy közeli házban lakó férfi úgy nyilatkozott, hogy szokta látni néha, ha épp úszik egyet a vízben, de általában csak messziről, az utcán még soha nem futott össze vele.

Mint a lap megjegyzi, Szájer egy héttel azután helyezte át címét a balatoni hétvégi házba, hogy papíron is véget ért a brüsszeli munkája. A volt fideszes politikus egyébként az egyedüli tulajdonosa az ingatlannak, mely becsléseik szerint 150 négyzetméteres lehet és legalább 200 millió forintot érhet, hiszen közvetlenül a vízparton található, valamint saját stéggel rendelkezik.

A lap szeretett volna interjút is kérni a visszavonult politikustól, de ez nem túl meglepő módon nem sikerült nekik: becsöngetve egy határozott hölgyön fennakadtak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet