Egy hétvégére feloldhatják a virágboltok nyitvatartására vonatkozó korlátozást

Anyák napján délután három óra után is fogadhatnak majd vásárlókat a virágboltok, ha az Operatív Törzs is rábólint.

Az Agrárminisztérium kezdeményezte a módosítást, de arról a végső döntést az Operatív Törzs hozza meg - tudta meg a Magyar Nemzet. Mint a lap írja, az Agrárminisztérium a közelgő Anyák napja miatt kezdeményezte az érvényben lévő kijárási korlátozásokkal elrendelt nyitva tartási idő módosítását az ünnepnapra. A kezdeményezésről egyelőre nem született döntés.

Orlóci László, a Magyar Díszkertész Szövetség elnöke a lapnak elképesztőnek nevezte, hogy míg a hazai fenntartású virágboltokat és árudákat délután három órakor be kell zárni, a nagy, multinacionális üzletláncok – amelyek szintén jelentős mennyiségben kínálnak virágokat is – akár este kilencig nyitva lehetnek.

Hozzátette, hogy a ballagással ellentétben az Anyák napjáról nem kellene lemondani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek