Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egy hónap múlva már gazdára találhat a víztorony kávézója

Három a magyar igazság, reméljük nem lesz ráadás.

Múlt hét pénteken derült ki, Egyetlen pályázat jött a szombathelyi víztorony kávézójára, de az is érvénytelen January 15. 11:31 hogy immár másodszorra is sikertelen lett a szombathelyi víztorony, vagyis az Octopus kávézójának bérlésére kiírt pályázat. Ezúttal annyi a különbség, hogy volt egy pályázó, de hiányos volt az általa benyújtott pályázati anyag. Hiánypótlásra pedig, mint megtudtuk, nincs lehetőség, így újra ki kell írnia az Agorának a pályázatot.

Novák Edina, az Agora szolgáltatási osztályának vezetője lapunk megkeresésére elmondta, hogy egyszerűen pótolhatja a pályázó a hiányzó dokumentumokat, így reményeik szerint a kávézónak belátható időn belül lesz bérlője. Most pedig kiderült az is, hogy pontosan mennyit kell még várnunk a nagy napra.

Kiss Tamás

Felkerült ugyanis az Agora hivatalos oldalára az új pályázati kiírás, ami igazából nem is új, hiszen nem változtattak semmit sem az előzőn. Ami érthető is, hiszen már van egy jelentkező, akinek csak pótolnia kell a hiányzó dokumentumokat. Ez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más is jelentkezzen, de egetverő csodára valószínűleg senki sem számít.

A határidő ezúttal 2021. február 16. 11 óra. Tehát alig egy hónap múlva már mindenki reménye szerint lesz gazdája a víztorony hányattatott sorsú kávézójának.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra