Egy kétgyermekes családapa vesztette életét egy olyan balesetben, amit ittas sofőr okozott

A baleset éjfél után öt perccel történt Csepreg közelében.

Egy kétgyermekes családapa kirepült a Ford ablakán és meghalt, a másik utas pedig agysérüléssel, életveszélyes állapotban került kórházba. A balesetet okozó ittas sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel megúszta. Ő használta egyedül a biztonsági övét, amikor az autó kb. 70 km/órás sebességgel árokfalnak csapódott.

Folytatódott a Kőszegi Járásbíróságon Gy.Z. halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekményének tárgyalása. A 2015. szeptember 12-i balesetben egy ember meghalt, egy pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor a vádlott autója árokfalnak ütközött. A sofőr ittas volt.

Halálos baleset Csepreg közelében
Archív fotóink a balesetről
Nyugat.hu

A tárgyalás egy tanú meghallgatásával kezdődött, aki a vádlottal a baleset estéjén Bükről Kőszegre autózott. Akkor nem Gy.Z. vezetett. A tanú elmondta, hogy édesanyjának telefonált, tud-e valakit, aki elviszi őt egyik városból a másikba. Az anya mellett tartózkodott Gy.Z., akinek volt autója, viszont nem sokkal korábban boros kólát fogyasztott egy szórakozóhelyen, kb. 4 dl borral. Az autót ezért a tanú édesanyja vezette. A tanú állította, hogy Gy.Z. az autóban sört ivott és menet közben cukkolta a sofőrt:

Ezt a kanyart én 110-zel szoktam bevenni! Szállj ki, majd én vezetek!

A vádlott viszont határozottan tagadta, hogy a kocsiban is ivott volna, a szembesítés így nem vezetett eredményre. Később, Horvátzsidányban - kb. negyed órával a baleset előtt - vallomása alapján valóban megivott egy üveg sört. A baleset éjfél után öt perccel történt Csepreg közelében. A kettős vérvétel 1,3-1,24 ezrelékes véralkoholszintet mutatott​​​​​​​​​​. Az igazságügyi orvosszakértő szerint azonban a kapott értékek és a bevallott alkoholfogyasztás nincsenek összhangban, a szakértő szerint a mért értékhez több alkoholt kellett elfogyasztania a vádlottnak.

A tárgyalás legtanulságosabb része az volt, amikor dr. Kiss Tibor igazságügyi orvosszakértő felolvasta a balesetben elhunyt férfi és életveszélyesen megsérült nő sérüléseit. (Ez a rész hallgatható meg videónkban.) Egyikőjük sem használta a biztonsági övét. A balesetet agysérüléssel túlélő asszony maradandó sérüléseket szerzett, a balesetre egyáltalán nem emlékszik. A bírónő kérdésére adott válaszból az is kiderült, hogy az öv használata mellett valószínűleg nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel úszták volna meg a balesetet.

Tangl László igazságügyi gépjármű közlekedési műszaki szakértő kitért arra, hogy a gépjármű a baleset időpontjában közlekedésre alkalmatlan állapotban volt. Kopott gumiabroncsokat (1,4 és 1,5 mm profilmélységgel) és a korróziót említette. A baleset helyszínén nem volt sebességkorlátozás, a jármű kb. 70 kilométeres sebességgel sodródott ki a kanyarban.

Az még kérdéses, mi történt az utasfülkében közvetlenül a baleset előtt, mivel az elhunyt férfi állítólag telefonhívást kapott, ami után paprikás lett a hangulat.

A tárgyalás március 21-én folytatódik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ittas volt a sofőr, a balesetben meghalt az utas

Úgy tudjuk, ittas volt annak a Ford Escortnak a sofőrje, ami péntek éjjel szenvedett balesetet Csepreg és Horvátzsidány között, Csepreg határában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló