Egy újabb Vas megyei posta zár be, de két nap múlva újranyitják

Kilenc másik magyarországi posta is érintett.

„Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az alábbi posták a táblázatban megadott időponttól postapartneri szolgáltatóhelyként működnek tovább. Az érintett posták a postapartneri nyitást megelőző munkanapon a zárási feladatok elvégzése érdekében, zárva tartanak” – olvasható a Magyar Posta közleményében, amely tíz postát nevez meg az ország különböző részeiről.

Köztük van a Vas megyei Nádasd postája is, amely január 22-án (szerdán) lesz nyitva utoljára, hogy január 24-én (péntek) postapartneri formában nyisson újra.

A helyszín egyébként ugyanaz (Vasúti út 12.).

A szolgáltatás új működtetője már közölte az új nyitvatartási rendet is. Ezek szerint az új posta hétköznapokon lesz nyitva, minden nap egységesen reggel 8-től délután 5-ig, de a nap közepén dél és egy óra között egy 60 perces ebédszünetre bezárnak.

A posták bezárásával és az abból fakadó problémákkal lapunk többször is foglalkozott „Én lelépek ebből az országból, de aki marad, annak jól jönne egy posta Oladon” 2024. October 07. 07:17 , Szombathellyel kapcsolatos felvetéseinkre a cég itt A Magyar Posta szerint Szombathelyen a bezárások után is kétszer annyi hivatal van, mint amennyit a törvény előír 2024. October 12. 06:34 válaszolt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet