Egyelőre nem kell szigorítani a magyarországi terrorkészültségen – mondja a TEK

A Terrorellenes Koordinációs Bizottság keddi ülésén arra a megállapításra jutott, hogy egyelőre nem kell fokozni a hazai terrorkészültséget.

A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása - állapította meg keddi ülésén a Terrorellenes Koordinációs Bizottság.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel kedden azt közölte, hogy a koordinációs bizottság ülésének összehívását Hajdu János TEK-főigazgató a bizottság elnökeként az október 7-én Izraelt ért támadás, valamint a magányos elkövetők által Európában végrehajtott terrorcselekmények miatt kezdeményezte.

Az ülést az állandó tagok és meghívottak részvételével tartották. A bizottság a jelenlegi terrorfokozat hatályban tartására tett javaslatot a belügyminiszternek - olvasható a TEK közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek