Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Kirúgta a vezetőséget az egyetemi kancellár, pedig csak a pénzügyekért felelős

Áll a báll a Zeneakadémián, a kancellárral nem tudnak együtt dolgozni. De kik is azok a kancellárok és mi valójában a feladatuk?

A Fidelio írta meg vasárnap, hogy a Zeneakadémia decemberben kinevezett kancellárja pénteken azonnali hatállyal visszavonta a vezető beosztású alkalmazottak megbízatását. A szenátus nem tud együttműködni a kancellárral, aki - vélhetően - válaszként bekeményített, holott a kancellárok valójában az egyetemek pénzügyi felügyeletét hivatottak ellátni.

A Zeneakadémián áll a báll

Kedden az akadémia húsztagú szenátusa egyöntetűen leszavazta a kancellár előterjesztéseit, amik a Szervezeti és Működési Szabályzatra vonatkoztak. Állítólag a szenátus tagjai szerint lehetetlen együttműködni a kancellárral, mert az oktatási ügyekbe nem szólhatna bele, de szerintük kifejezetten szakmai ügyekben (pl. tanári kinevezések) is dönteni akart. A szenátus korábban már levélben kérte a rektort és fenntartót, hogy gondolják át Kupper kinevezését.

Kik a kancellárok, mi a feladatok és miért kellenek?

2014-ben vezették be az egyetemeken a kancellárrendszert, mely röviden annyit takar, hogy minden egyetemre kineveztek egy embert, akinek munkaadója az oktatási miniszter. Ezáltal a kancellárok a kormánynak számolnak be, és annak utasításait hajtják végre. A kancellár fő feladata az egyetem pénzügyi felügyelete. Egyesek szerint a kancellár a kormány meghosszabbított keze.

A legfontosabb, hogy a gazdasági, pénzügyi ügyekben vétójoguk van, hiába a gazdasági főigazgató, a szenátus vagy a rektor döntése. Mindebből sokan azt látják, hogy a kancellár tulajdonképpen a kormány oktatáspolitikáját fogja érvényesíteni, ami alapjában véve a fokozatos pénzkivonásról szól. Ezt, persze, hivatalosan nem ismerik el, a megfogalmazás szerint a kancellár feladata, hogy konszolidálja az egyetem pénzügyi helyzetét.

Hogy lesz valakiből kancellár?

Pályázat útján, méghozzá olyanén, amelyet elég erősen kritizáltak a szakértők a laza feltételek miatt. 28 állami egyetem és főiskola kancellári posztjára lehetett pályázni, de a kiírás feltételei nem tartalmaztak szigorú összeférhetetlenségi szabályokat, három éves vezetői gyakorlatot írtak elő feltételnek, amit akár saját cégben is szerezhettek az indulók. Sok pályázó az országban korábban az adott egyetemeken volt gazdasági igazgató. Előny lehetett az oktatói múlt, de az országos lista alapján ez szinte egyszer sem volt szempont, ugyanis jellemzően a gazdasági múlt volt a befutó. Ez nem egy olyan ranglétra, mint amikor egy-egy tanárból az évek során az adott iskola igazgatója is lehet, ha megválasztja a nevelőtestület. Itt kőkeményen miniszteri kiválasztásokon alapult a rendszer.

A szombathelyi kancellár

Dinnyés Álmos
Matusz Károly

A Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárja dr. Dinnyés Álmos lett, aki korábban a győri Széchenyi István Egyetem informatikai tanszékén volt adjunktus, projektvezető. 1976-ban született Győrben, 1999-ben szerzett műszaki menedzser egyetemi diplomát a Pannon Egyetemen, 2008-ban PhD tudományos fokozatot szerzett vállalati kockázati menedzsment témában.

Dinnyés biztosítótársaságoknál, áramszolgáltatónál és egyéb gazdasági társaságoknál volt projektvezető, rendszerszervező. 2010 óta a Széchenyi Egyetemen dolgozik, most pedig a Nyugat-magyarországi Egyetem gazdálkodását és pénzügyeit felügyeli.

Korábban a felsőoktatási intézményekben a rektor volt a vezető, a legfőbb döntéshozó pedig a szenátus, a pénzügyekért és gazdasági lépésekért a gazdasági igazgató felelt, akinek főnöke a rektor volt, így a kör bezárult egy intézményen belül. Ebbe a rendszerbe integrálta a kormány a kancellárokat. A kancellár szakmai és oktatási munkába nem szólhat bele direkt módon, abba viszont igen, hogy milyen szervezeti és szerkezeti átalakításokat hajtsanak végre, milyen szakokat/karokat/intézeteket szüntessenek meg, szervezzenek át - mindezt gazdasági alapon.

A kancellár a megújulásról már beszélt

Korábban megjelent cikkünkre Sopron elköltötte a szombathelyi gépészképzésre kapott támogatást? 2015. March 24. 14:24 - amiben az egyetem önállóságának megszűnéséről tartott sajtótájékoztatót Nemény András és Czeglédy Csaba - már a kancellár is reagált egy közleményben. Többek közt cáfolta, hogy a gépészmérnökképzésre adott 400 millió forintot nem a SEK, hanem más egyetemek kapták volna meg.

Egyetem, főbejárat
Vágvölgyi Bálint

A kancellár többek közt a megújulásról is írt, ami biztosítani fogja a mérnökképzést városunkban. A közlemény itt olvasható Kizárt, hogy a szombathelyi gépészmérnökképzés támogatását más célra költsék el 2015. March 31. 19:19 .

Hogy pontosan milyen lesz ez a kancellári rendszer, azt egyelőre még tapasztalat hiányában nem tudni. Hogy elvesztik-e az egyetemek az autonómiájukat? Később kiderül, jelenleg a szakok átszervezése és azok szabadon választása verte ki a biztosítékot a diákoknál. Meglátjuk, lesznek-e gépészmérnök gólyák Szombathelyen és azt is, hogy mennyi marad az egyetemünk zsebében.

Ők lettek kancellárok országszerte

Az index.hu korábban listába szedte a kancellárokat.

Semmelweis Egyetem: Szász Károly - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnöke
Budapesti Gazdasági Főiskola: Dietz Ferenc - Szentendre korábbi fideszes polgármestere
Debreceni Egyetem: Bács Zoltán - az egyetemen volt gazdasági igazgató
Corvinus Egyetem: Pavlik Lívia - az egyetemen volt gazdasági főigazgató
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: Barta-Eke Gyula - korábban a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. vezetője
Óbudai Egyetem: Monszpart Zsolt - korábban az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és a Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. alelnöke volt
Szent István Egyetem: Figler Kálmán - az egyetem gazdasági főigazgatója volt
Miskolci Egyetem: Deák Csaba a Nemzeti Innovációs Hivatal stratégiai elnökhelyettese volt, az egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese, a Finn Köztársaság tiszteletbeli konzulja
Kaposvári Egyetem: Borbás Zoltán - az egyetem Agrárközpontjának volt igazgatója
Testnevelési Egyetem: Genzwein Ferenc, egykori futballedző és üzletember. Korábban a Vasas technikai vezetője, a Stadler FC szaktanácsadója volt. Kereskedett gépipari termékekkel, megalapította a Ilzer sörgyárat, szállodákat üzemeltetett, és bábáskodott a felcsúti Puskás-futballakadémia létrehozásánál is.
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem: Nagy Zsombor - az egyetem kancellárja volt (ezt a posztot már korábban is így hívták ott)
Magyar Képzőművészeti Egyetem: Rakonczai Éva - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gazdasági igazgatója volt
Dunaújvárosi Főiskola: Mészáros Virág - az egyetem főtitkára volt
Nyíregyházi Főiskola: Kvantz József - az egyetem gazdasági igazgatója volt
Károly Róbert Főiskola: Szentgyörgyvölgyi László - az egyetem gazdasági főigazgatója volt
Eszterházy Károly Főiskola: Csathó Csaba József - a Printer Lízing Pénzügyi Zrt.-nél dolgozott, utóbbi években fideszes önkormányzati képviselő, a Heves megyei közgyűlés költségvetési és gazdasági bizottságának elnöke
Pető András Főiskola: Mihályi Máté Győző - korábban az Állami Autópálya Kezelő gazdasági-vezérigazgató-helyettese volt
Szolnoki Főiskola: Varga Csaba
Magyar Táncművészeti Főiskola: Antal József
Eötvös Loránd Tudományegyetem: Scheuer Gyula
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: Kupper András
Színház- és Filmművészeti Egyetem: Papp Csilla
Pannon Egyetem: Kovács Gyula
Szegedi Tudományegyetem: Devecz Miklós
Pécsi Tudományegyetem: Jenei Zoltán
Eötvös József Főiskola: Bohátka Gergely
Kecskeméti Főiskola: Hegmanné Nemes Sára

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra